Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
A csúcskonferencián részletesen foglalkoztak a jelenlegi világgazdasági helyzettel és az új nemzetközi gazdasági rend megvalósításának lehetőségeivel. Megállapították, hogy a fejlett tőkés országok többsége továbbra is ellenzi a világgazdaság rendszerének megváltoztatását. Hangsúlyozták, hogy a fejlett tőkés országoknak is el kell ismerniük, hogy a saját gazdaságukban végbemenő folyamatok szoros összefüggésben vannak a fejlődő országok gazdasági helyzetének alakulásával, s ezeknek a folyamatoknak ki kell terjedniük a strukturális változásokra is. Nehezményezték az UNCTAD V. ülésszakának csekély eredményeit, s az integrált nyersanyagprogramról és a közös alapról folyó tárgyalások rendkívüli lassúságát. Megerősítették az új nemzetközi gazdasági rend megvalósítására irányuló szándékukat, koncepciójuk korábbi elemeit. Hangsúlyozták, hogy az el nem kötelezett mozgalom és a többi fejlődő ország egységének és tárgyalási pozíciójának erősítése fontos feladat, s az új nemzetközi gazdasági rend megvalósítására új módszereket és utakat kell találniok. A szervezeti és eljárási kérdésekben nem került sor módosításokra, a csúcskonferencia megerősítette az eddig követett gyakorlatot, hogy a döntéseket egyhangúan hozzák, s elvetette a vétójogot. Meghiúsult a jobbszárny arra irányuló törekvése, hogy a Koordinációs Irodán belül a haladó szárnyat elszigeteljék, s az elnök hatáskörét korlátozzák. A havannai csúcskonferencia után a mozgalomban folytatódott a polarizáció. Az enyhülés megtorpanása, a feszültség növekedése kifejezésre jutott a mozgalom tagjainak eltérő állásfoglalásaiban. így az ENSZ közgyűlésének 34. ülésszakán, az ún. kambodzsai kérdés vitájában a mozgalom centrumának egyes országai és jobbszárnya a Pol Pot-rendszert támogatta annak ellenére, hogy Havannában még elfogadta az „üres szék” formuláját. Afganisztánnal kapcsolatban pedig együtt szavaztak a Nyugattal és Kínával. Sajátos volt az álláspontjuk az iráni kérdés megítélésében. Egyhangúlag elítélték a túszügyet mint a nemzetközi jog megsértését, s a nézeteltérések tárgyalásos rendezésére szólítottak fel. Az iráni forradalommal szimpatizálva elutasították a Biztonsági Tanácsban az Egyesült Államoknak gazdasági szankciók elfogadására tett javaslatát, és keményen elítélték az amerikai kommandóakciót.28 Az el nem kötelezettség fogalmának értelmezése, a mozgalom helye és szerepe a mai nemzetközi kapcsolatokban Az el nem kötelezettséget hosszú időn át a „semlegesség” fogalmával jelölték, ám e politika alakítói soha nem nevezték magukat semlegesnek. Ezen a „semlegességen” mind Nyugaton, mind a szocialista világban kezdetben passzív magatartást értettek, „neutralitást”, majd később megkülönböztetve az előbbitől, megszületett a „neutraliz- mus” fogalma. A „neutralitáson” (neutrality) a klasszikus értelemben vett, háború esetén fennálló semlegességet értik, így azokat az országokat jelölik vele, amelyek nem támogatják egyik hadviselő felet sem. Békeidőben az ilyen államok vállalják, hogy nem lépnek soha olyan szövetségre, amely háborúba sodorhatná őket. Jogilag az ilyen semlegességet vagy önként, vagy nemzetközi szerződések, egyezmények eredményeként deklarálták. (Például Svájc és Finnország önként vállalta, míg Ausztria és Laosz nemzetközi egyezmény, külső hatalmak megállapodása következtében vált semlegessé.) A „neutralizmus” (neutralism) fogalmát a nyugati szakirodalomban a hidegháborútól való távolmaradás, a katonai tömbök konfliktusába való be nem avatkozás megnevezésére alakították ki. A kettő közötti alapvető különbség az, hogy az előző izolacionista jellegű, pár72
