Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
és az imperializmus ellen folyó harc kérdéseiben az álláspontok egyezése vagy közelsége lehetőséget nyújtott az el nem kötelezett és a szocialista országok közös fellépésére, együttműködésére. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek második konferenciáján, amelyet 1964. október 5. és 10. között Kairóban rendeztek meg, elsősorban a kolonializ- mus, a neokolonializmus és az imperializmus elleni harc kérdései szerepeltek a napirenden. A harmadik világban ugyanis ez idő alatt tetőzött a dekolonizációs folyamat. Az afrikai kontinensen tömegesen váltak függedenné a volt gyarmatok, részben fegyveres harc eredményeként, de főként békés úton. így az el nem kötelezettek mozgalmában a hatvanas évek elején az afrikai kontinens helyzete mind nagyobb súlyt kapott. Míg az el nem kötelezettség kialakulása idején az ázsiai független államok törekvései domináltak, amelyek a politikai függetienség kivívását már korábban elérték, és inkább az elért eredmények megszilárdítására és a hidegháború megszüntetésére törekedtek (India, Indonézia, Burma), a hatvanas években a mozgalomba kerülő mind több afrikai és arab ország a dekolonizáció, a neokolonializmus elleni küzdelem igényét hozta magával. Közöttük több irányzat volt megfigyelhető: egyrészt a haladó antiimperialista arab és afrikai országoké, másrészt a mérsékeltebb „afrikai szocializmusokat” létrehozó, lényegében kapitalista orientációjú vagy kapitalista rendszerű országoké. A második csúcskonferenciáig további 22 ország csadakozott az el nem kötelezett mozgalomhoz. Ezek közül 17a függetlenségét nemrég elnyert, annak megtartásáért küzdő, a még függő területek felszabadítása és az afrikai egység mellett elkötelezett fekete-afrikai ország volt. A mozgalomnak ekkor szembe kellett néznie az egyre aktívabbá váló kínai külpolitika lépéseivel, amely a Szovjetuniótól és a szocialista országoktól eltávolodva Ázsia, Afrika és Latin-Amerika felé fordult. Célul tűzte ki akkor, hogy Kína vezetésével létrejöjjön a harmadik világ országainak egységfrontja az imperializmussal szemben. Egyidejűleg csökkenteni szerette volna a Szovjetunió befolyását a fejlődő országok körében, s az el nem kötelezettek mozgalmát eltéríteni a Kínának tetsző irányba az afroázsiai szolidaritási mozgalom felhasználásával. A kairói csúcskonferencián az el nem kötelezetteket Indonézia révén próbálta meg befolyásolni. E kísérletek a Szovjetunió, s nem utolsósorban Jugoszlávia és más el nem kötelezett országok diplomáciai erőfeszítései következtében kudarcot vallottak.10 A kairói konferencián három fő irányzat volt megfigyelhető: a hagyományos el nem kötelezetteké, akik a békés egymás mellett élés politikáját állították a középpontba, mint például Jugoszlávia, India, Egyiptom, továbbá a radikális, antikolonialista feketeafrikai országoké, és végül az ultrabaloldali Indonéziáé, amely kínai hatásra az el nem kötelezett mozgalmat balról támadta, az imperializmus iránti elkötelezettséggel vádolta. A három irányzat közül az afrikai országok álláspontja uralta a konferencia hangulatát. A Kairóban elfogadott dokumentum11 hangsúlyozta, hogy a szabadság, a béke és a haladás erőinek együttes erőfeszítései révén javult a nemzetközi helyzet és a két tömb közötti viszony, bár még léteznek feszültséggócok. Hangsúlyozták, hogy ennek fő forrásait az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonializmus képezi. Megállapították, hogy a gyarmatok függetlenségének megadásáról szóló 1960-as ENSZ-nyilatkozatotnem hajtották végre,és ismét a gyarmatosítás feltétel nélküli és teljes megszüntetésére szólítottak fel. A hangnem egészen más volt, mint 1961-ben Belgrádban, amikor az ENSZ-nyilatkozat elfogadása és 16 állam függetlenné válása következtében úgy tűnt, hogy a dekolonizáció gyorsan végbemehet. A kairói konferencia idején viszont az Afrikában történt események már nyilvánvalóvá tették, hogy a függetlenség megadását makacsul késleltetik egyes gyarmatosítók, s ahol a politikai függetlenséget már elnyerték, ott számos eszközzel igyekeznek az imperialista hatalmak feltartóztatni a társadalmi folyamatokat. Ezért is szögezte le a Kairóban elfo64
