Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
Az el nem kötelezett mozgalom a hatvanas években 1961. szeptember 1. és 6. között Belgrádban került sor az el nem kötelezettek első csúcskonferenciájára8. A nemzetközi légkörre ekkor még a hidegháborús szembenállás nyomta rá a bélyegét, ezért a fő hangsúlyt a háború veszélyének elhárítására és a béke megszilárdítására helyezték. Az elfogadott dokumentum elutasította azt a tételt, hogy a háború elkerülhetetlen, és leszögezte, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése a hidegháború egyetlen alternatívája. Támogatta az általános és teljes leszerelést, és sürgette a nagyhatalmakat, hogy erről mielőbb Írjanak alá szerződést. Követelte a nukleáris és termonukleáris kísérletek betiltását, és javasolta, hogy az ENSZ közgyűlése hívjon össze rendkívüli leszerelési ülésszakot vagy leszerelési világkonferenciát. Ugyanakkor a békéért folyó küzdelmét összekötötte az imperializmus és a neokolonializmus elleni harccal, kijelentve, hogy a tartós béke feltételezi az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonializmus uralmának felszámolását. Támogatásáról biztosította a függetlenségükért harcoló népeket, s az ENSZ közgyűlésének 15. ülésszakán elfogadott, a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásával foglalkozó nyilatkozatot. Közös erőfeszítéseket is kilátásba helyezett a „neokolonializmus és az imperialista uralom minden formájának és megnyilvánulásának megszüntetésére”. A belgrádi konferencia a kolonializmus, az imperializmus elleni küzdelemben viszonylag kevés újat hozott, de a dokumentumban szereplő állásfoglalások és a konkrét kérdésekben való megnyilvánulások (Algéria, Angola, Tunézia, Kongó, Dél-Afrika, Közel-Kelet, Kuba) egyértelműen tükrözték a mozgalom antiimperialista, antikolonialis- ta beállítottságát. Már akkor Belgrádban szó esett arról, hogy a fejlődő országok gazdasági problémáira megoldást kell keresni. A dokumentum foglalkozott a „kolonializmustól és imperializmustól örökölt gazdasági egyensúlytalansággal”, és rámutatott arra, hogy jelentős erőfeszítéseket kell tenni a gazdaságilag fejlett és kevésbé fejlett országok közötti növekvő szakadék szűkítésére. Ennek alapján 1962. július 9-18. között Kairóban, 11 el nem kötelezett ország kezdeményezésére, a gazdaságfejlesztés problémáival foglalkozó konferenciát tartottak, amelyen javasolták, hogy az ENSZ keretében hívjanak össze nemzetközi kereskedelmi világkonferenciát, az eredeti szándék szerint 1963-ban. Végül is a közgyűlés 18. ülésszakán már 75 fejlődő ország közös indítványára hívták össze az UNCTAD-ot 1964 márciusában Genfben.9 A konferencia összehívásáért folytatott küzdelem és a fejlődő országok közös álláspontjának kidolgozása közepette alakították meg az I. UNCTAD idején a gazdasági kérdésekben együttműködő fejlődő államok, a 77-ek csoportját, amely azt követően aktívan működött az ENSZ fórumain a fejlődő országok gazdasági állásfoglalásainak kimunkálásában és képviseletében. Mindenesetre az el nem kötelezett országoké az érdem, hogy kezdeményezésükkel, a gazdasági kérdések felvetésével megindították a fejlődő országok közös harcát a gazdasági függőség, a súlyos nehézségek leküzdéséért. Az el nem kötelezett mozgalom álláspontja a szocialista világrendszerével általában azonos vagy közeli volt a kérdések többségében, jóllehet kezdettől fogva jelentkeztek eltérések is. Például az el nem kötelezettség politikáját szembeállították a „tömbpolitikával”, és a tömbök, valamint azok vezető hatalmai között nem tettek lényeges különbséget. Elismerték az erőegyensúly szükségességét, de a megvalósításhoz szükséges politikai, gazdasági, katonai és ideológiai harcot puszta hatalmi rivalizálásként fogták fel, holott enélkül az erőegyensúly a két világrendszer között nem jöhetett volna létre. A béke és a háború, a leszerelés és a békés egymás mellett élés, valamint a kolonializmus 65
