Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 2. szám - Marton Imre: Eszmei áramlatok a gyarmati rendszer szétesésének és a harmadik világ differenciálódásának időszakában

ellenes osztály között bontakozik ki a küzdelem. Olyan pártot szervezett, amely kettős funkciót tölt be: a nemzeti front és a forradalmi élcsapat szerepét. Cabral elemezte a forradalmi folyamat nemzeti sajátosságait és nemzetközi össze­tevőit. Rámutatott, hogy minden forradalmi mozgalom egyedi helyzetből bontakozik ki. A hárfa húrjai különállóak; megpendítve mégis harmonikusan zengenek. Nagy hangsúlyt helyezett a nemzeti felszabadító harc kulturális dimenziójára, ugyanakkor felderítette azokat a motivációkat és tényezőket, erkölcsi, vallási, érzelmi és elméleti értékeket, amelyek lehetővé teszik a néptömegek átvezetését a passzív vagy pusztán a kultúrára korlátozódó ellenállástól a politikai és a fegyveres harchoz. Cabral feltárta a proletariátus történelmi küldetése és a kispolgárság történelmi felelőssége közötti kap­csolatot a periférikus társadalomalakulatokban. Rámutatott, hogy a nemzeti felszabadí­tás olyan forradalmi folyamat, amely szervesen magában hordozza a politikai független­ség és a történelmi-társadalmi fejlődés szabad meghatározásának követelményét. Önnön történelmének visszahódításával a nép képes lesz elindulni a kapitalizmus meghala­dása felé. A múlt visszahódításának Cabral szerint csak az lehet az értelme, hogy általa tágabb kilátás nyílik a jelenre és a jövőre. Tudta, hogy egy forradalom, amelynek nincsenek barátai a világban, bukásra ítélt forradalom. Che Guevara elméleti munkásságának legizgalmasabb és legvitatottabb része a for­radalom objektív és szubjektív tényezői kölcsönhatásának vizsgálata. Hogyan lehet elkerülni a forradalmi helyzet kihunyását, azt, hogy érlelődési folyamata fölöslegesen elhúzódjon? Ebből a szempontból vetődött fel a kérdés: Kuba vajon kivétel vagy szabály Latin-Amerikában ? Az 1960-as évtized tanúja volt az Egyesült Államok néger lakossága küzdelmei fellángolásának. Elég néhány névvel, néhány szóval elmékeztetni: Martin Luther King, Malcolm X, a Fekete Párducok mozgalma, a fegyveres harc és az erőszakellenes straté­gia híveinek összecsapásai. Ugyancsak a hatvanas években bontakozott ki az ifjúság lázadása, amelyet bátorított és erősített a harmadik világ hősi harca. Szökőár csapott át az ipari, a fogyasztói társadalom által kitermelt egydimenziós emberen. Nem tehetjük meg, hogy ne vázoljuk föl az évtized politikai és ideológiai térképére a progresszív emberiség azon nagy alakjainak gondolatait és tevékenységét, akik tovább élnek korunk forradalmárainak kollektív emlékében, így Nehru, Nasszer, Sukarno, Ben Bella, Allende, Bumedien alakját. Nasszer, Sukarno, Nehru elősegítették az antikolonialista harc radikalizálódását, majd ennek átnövését antiimperialista harcba a függetlenség elnyerése után. Az antiimperialista stratégia belső logikája vitte őket előre, átrendezték országuk nemzetközi szövetségi rendszerét, és keresték a tömegek dinamizálásának és öntudatra ébresztésének módjait. Gyengeségeik, melyek részben megmagyarázzák bukásukat is, annak tulajdonít­hatók, hogy nem tudták megoldani az ellentmondásokat, azokat a kétértelműségeket, amelyeket az antiimperialista stratégia hordoz magában, tehát, azt hogy autonóm nem­zeti kapitalista vagy antikapitalista fejlődés irányába nyissák meg az utat. Igaz, hogy a kétfajta fejlődés a kezdeti szakaszban bizonyos szempontból hasonló igényeket támaszt. Mivel ezek a vezetők nem tudtak elszakadni társadalmi bázisuktól, a kispolgárságtól, nem tudták a forradalmi folyamat kritikus időszakában meghiúsítani az imperialisták manővereit és a belső erők aláaknázási kísérleteit, nem tudták alá­rendelni az antiimperialista stratégiát az antikapitalista stratégiának. Illuzórikus elképze­lésük az volt, hogy hosszabb perióduson át is egyensúlyban tarthatják és korlátozhatják a burzsoázia és a néptömegek hegemonikus törekvéseit. Nasszer „A forradalom filozófiája” című művében rátapintott az antiimperialista 49

Next

/
Thumbnails
Contents