Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Földvári Gábor: A fejlődő országok és az ENSZ
megőrzése mellett, és annak egyidejű biztosításával, hogy az ENSZ-nek az alapokmány rendelkezéseivel összhangban továbbra is fő feladata maradjon a nemzetközi béke és biztonság megőrzése. A szocialista országok ugyanakkor hangoztatják azt is, hogy el kell kerülni a felesleges szervezeti és munkaköri bővítéseket, amelyek csak a költségvetési terheket növelik, de nem szolgálják a hatékonyságot. Az ENSZ alapokmánya előírásainak következetes betartása a kétségtelen hiányosságok jó részét megszüntetheti. Az alapokmánymódosítás elkerülése mellett érvelnek, mert az abban foglalt, az ENSZ létrehozásakor nagy gonddal kialakított politikai egyensúly felborítása beláthatatlan következményekkel járna. Összegezve leszögezhetjük, hogy a fejlődő országok részvétele a nemzetközi szervezetek tevékenységében fokozatosan fejlődött, és ma már szinte minden téren fontos tényezőt jelent. Helyzetüknél fogva elsősorban gazdasági kérdések iránt érdeklődnek, de egyre nagyobb beleszólást igényelnek a nemzetközi kapcsolatok más területét szabályozó döntések meghozatalába is. ENSZ-beli szereplésük mérlege pozitív még akkor is, ha a nemzetközi kapcsolatok átrendeződésének igénylése, helyük keresése során olyan törekvéseket is tapasztalunk részükről, amelyek értékelésünk szerint nem célravezetők. 1 Az ismertetett szervezési intézkedések közül legfontosabbnak a főigazgatói munkakör létrehozása minősíthető. A főigazgató fejlődő ország (Ghana) állampolgára, az ENSZ Titkárságának hierarchiájában a főtitkár után következik. Széles hatáskört kapott az összes ENSZ-szerv gazdasági és szociális tevékenysége összefüggő és mélyreható egyeztetésére. Erőfeszítések történnek a szakosított szervezetek tevékenységének nagyobb összehangolására is gazdasági és szociális kérdésekben. 2 A fejlődő országok elsősorban a gazdasági-szociális kérdéseket tárgyaló szervekben, illetve témáknál lépnek fel a 77-ek nevében. Világpolitikai kérdésekben, a leszerelést illetően más formáció kialakulása figyelhető meg, gyakran eseti jelleggel. A leszerelési fórumokon a tömbön kívüliségnek jut nagyobb szerep. A fejlődő országok szorosan együttműködnek a katonai szervezetekhez nem tartozó fejlett tőkés országokkal is. 2 1980-ban két kiemelkedő fontosságú nemzetközi rendezvény, a világgazdasági kérdésekkel foglalkozó rí. rendkívüli ülésszak és az Atomsorompó Szerződés második felülvizsgálati konferenciája, eredmény nélkül ért véget, mert a fejlődő országok úgy vélték, hogy várakozásaik nem teljesültek. Részleges eredmény helyett ez alkalommal vállalták az eredménytelenséget és ennek várható negatív hatásait, nyilván abban a reményben, hogy határozottságuk hosszabb távon megtérül majd, igényeik teljesítését segítik elő ezzel. Ennek a kockázatnak a célszerűsége — a tárgyalt téma megoldása, de a fejlődő országok érdekei szempontjából is — egyelőre kérdéses. Mindenesetre ez az állásfoglalás, ami új szakasz kezdete lehet a fejlődő országok csoportjának stratégiájában és taktikájában, gondos elemzést igényel. 4 Az UNESCO legutóbbi, belgrádi közgyűlésén, 1980. szeptember—októberében a napirend egyik legtöbb vitát kiváltó pontja az „új nemzetközi tájékoztatási rend” volt. A fejlődő országok a szocialista országok támogatásával már hosszabb idő óta felléptek a tőkés hírközlő szervek nemzetközi méretekben érvényesülő monopóliuma ellen, amelynek egyik következménye torz kép kialakítása a szocialista és a fejlődő országok életéről, politikájáról. Álláspontjuk az, hogy az új tájékoztatási rendnek pártosnak kell lennie, szolgálnia kell a gazdasági és szociális haladást. Az államnak nagyobb szerepet kell biztosítania az információs munka irányításában. Az UNESCO említett 21. közgyűlésén a végső döntést bár a nyugati hatalmak elhalasztották, a program megvalósítása megindult. Az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszaka határozatban erősítette meg az új tájékoztatási rend követelményrendszerét tartalmazó ún. MacBride jelentést. 45
