Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Földvári Gábor: A fejlődő országok és az ENSZ
ben léptek fel csoportonként. Azóta is ez tekinthető ENSZ-beli tevékenységük fő irányának, amely egyébként a világszervezet összmunkájára is egyre inkább rányomja a bélyegét. Politikai függetlenségük megszerzése után következő feladatként gazdasági elmaradottságuk és kiszolgáltatott helyzetük megszüntetését tűzték ki célul. E hatalmas feladat megvalósítása során még erőteljesebben az ENSZ-re kívántak támaszkodni, mint politikai függetlenségük megszerzésében. Remélték, hogy a fejlődő országok népes csoportja gyors eredményt érhet el az ENSZ keretei között. Erre az időszakra az volt a jellemző, hogy a fejlődő országok figyelmüket néhány, számukra különösen fontos, főleg rövid lejáratú, sürgős megoldást igénylő gazdasági problémára összpontosították. Gazdasági követeléseiket a fejlődő világ egy-egy neves teoretikusának tételei alapján, zömmel az ENSZ-közgyűlés szervének, az UNCTAD- nak a keretében fogalmazták meg. Ennek létrejötte és még inkább tevékenységének tartalma meggyőző példája a fejlődő országok azon törekvésének, hogy problémáik megoldásában nagymértékben támaszkodjanak a multilaterális nemzetközi szervezetekre, mindenekelőtt az ENSZ-re és szerveire. Ebben az időben a követeléseik között még nem szerepelt a világgazdaság termelési és elosztási rendjének alapvető megváltoztatása. A bajok orvoslását elsősorban a nemzetközi árucsere szférájában, kereskedelempolitikai eszközökkel remélték megoldani. (Az első világkereskedelmi konferencia alap- dokumentuma „A fejlődést elősegítő új kereskedelempolitika felé” című tanulmány volt, amelyet a konferencia előkészítésére létrehozott közgyűlési bizottság dolgozott ki.) Kevés szó esett a követelések érvényesítésének előfeltételeiről. Ezt az álláspontot tükrözte az az ENSZ-határozat, amely a hatvanas éveket fejlesztési évtizeddé nyilvánította. Ennek jegyében készültek az UNCTAD első és második konferenciáján Genfben, illetve Üj-Delhiben elfogadott dokumentumok. A fejlődő országok többségének gazdasági-szociális viszonyaiban az első fejlesztési évtized célkitűzései nem hoztak kedvező változásokat. Hatástalanoknak bizonyultak az UNCTAD-konferenciákon elfogadott dokumentumok is. A fejlődő országok és az iparilag fejlett tőkés világ között tovább mélyült a szakadék. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy csak radikálisabb célok és a megvalósításukat alátámasztó konkrét akciók eredményezhetik a folyamat irányának megváltozását. A fejlődő országok a hetvenes évek elején jutottak el - e kényszerítő körülmények hatására is - arra a fokra, amikor elmaradottságuk összes jegyeit, előidéző okait és azok további következményeit is felismerve, egységes, összefüggő rendszerbe foglalhatták követeléseiket, amikor a halasztást nem tűrő problémák orvoslásával egyidejűleg olyan javaslatok kidolgozására is képessé váltak, amelyek érvényre juttatják távlati céljaikat is. Az új nemzetközi gazdasági rend felállításáról szóló nyilatkozat és akcióprogram — amelyre az ENSZ-közgyűlés VI. rendkívüli ülésszaka 1974. május i-én fogadott el határozatot (3201 /S—VI/ és 3202 /S-VI/) -, valamint az ENSZ-közgyűlés XXIX. ülésszakának 1974. december 12-i ülésén elfogadott Karta az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről (határozatszám: 3281) első meggyőző példái a fejlődő országok egyre tudatosabb fellépésének, az érdekükben álló feladatok körültekintő és átfogó megfogalmazásának. Törekvéseik eddigi eredménytelensége vagy csekély eredményei új módszerek alkalmazására sarkallták a fejlődő országokat az ENSZ-ben. Nyilvánvalóvá vált előttük, hogy a követelmények megfogalmazása, átfogó rendszerének kidolgozása önmagában nem biztosítja helyzetük javítását. Kényszercsatornákat kell létrehozni a mennyiségi előirányzatok és a minőségi mutatók teljesítésének elősegítésére. Ennek érdekében rendszerint olyan akcióterveket is elfogadtatnak, amelyek tovább pontosítják a kötelezettségeket, és amelyek a végrehajtás előfeltételeit vannak hívatva megteremteni, s alapját képezik a végrehajtás ellenőrzésének. Céljaik érvényesítéséért gondos és részletes tárgyalásokat folytatnak, és egyre alaposabban dolgozzák ki taktikai lépéseiket. 36
