Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Földvári Gábor: A fejlődő országok és az ENSZ
A 77-ek csoportja fellépésének ezek a minőségi jegyei még inkább megnyilvánultak az 1980. augusztus 25. és szeptember 16. között világgazdasági kérdésekben tartott 11. rendkívüli ülésszakon, a nyolcvanas évekre szóló új fejlesztési stratégia kidolgozása és az ún. globális tárgyalások előkészítése során. Az új nemzetközi gazdasági rend létrehozásának meggyorsítását szolgáló 11. rendkívüli ülésszak előkészítése már évekkel ezelőtt elkezdődött. Nemcsak az ENSZ New York-i székhelyén folyt, hanem az UNCTAD-ban - ami természetes -, valamint az ENSZ szakosított szervezeteiben is. A végzett munkáról 17 regionális gazdasági bizottság és szakosított szervezet adott számot a közgyűlésnek (A/S-11/). Az előkészítés kapcsán egy-egy részkérdésben konferenciákat, szemináriumokat és egyéb összejöveteleket tartottak. A sokoldalú előkészítésbe a nem kormányközi szervezeteket is bevonták. A széles körű tevékenység nemcsak és talán nem is annyira a háttéranyagok minősége szempontjából volt jelentős. Inkább olyan légkör kialakításában volt kiemelkedő szerepe, amely a fejlődő országok súlyos helyzetére akarta a figyelmet irányítani, és nagyobb hajlandóságot biztosítani ezzel a segítségnyújtásra. A fejlődő országok nemcsak a 11. rendkívüli ülésszak előkészítése folyamán, hanem minden lehetséges más alkalommal is gondoskodnak arról, hogy a nemzetközi szervezetek tevékenysége elsődlegesen Afrika, Ázsia és Latin-Amerika elmaradott országaira összpontosítsa a figyelmet, a különböző nemzetközi akciók és szabályozások pedig hátrányos helyzetük megszüntetéséhez vezessenek. A III. tengerjogi konferencia menete jó példa erre. A fejlődő országoknak a különféle nyersanyagok termelésében és forgalmazásában fennálló érdekeltsége meghatározó módon befolyásolta a megegyezés körvonalait. Bár a készülő szerződés kölcsönös engedményeken, az ütköző érdekek egyeztetésén alapul, úgy tűnik, biztosítani tudják, hogy a mélytengeri területekről felszínre hozott nyersanyagok ne veszélyeztessék a szárazföldi termelők méltányos jövedelmét. A kialakuló kompromisszumon belül úgy is preferenciákhoz jutnak, hogy a majdani Nemzetközi Tengerfenék Hatóságnak a saját vállalkozásában kitermelt ásványkincsek értékesítéséből származó bevételei egy részét a legszegényebb fejlődő országok megsegítésére kell fordítania. Az ENSZ-közgyűlés különböző szervei, a szakosított szervezetek - és hozzátehetjük : még a nem kormányzati szervezetek jó része is - a fejlődő országok problémáinak megoldását fő feladatai egyikének, nagyon gyakran központi feladatának tekinti. Említést érdemel ebben a tekintetben az ENSZ fejlesztési programja (UNDP), amely jogelődeivel együtt 1949-től bonyolítja a segítségnyújtás különféle formáit, döntően a fejlődő országok felé. Az UNDP szakértők küldésével, ösztöndíjak biztosításával, szak- tanácsadással, tanulmányok készítésével és berendezések szállításával is igen fontos támogatást nyújtott és nyújt ma is a kedvezményezett országoknak fejlesztési feladataik megvalósításához. Segélyalapja, amelynek forrását önkéntes felajánlások képezik, az 1981-es évre már meghaladja az 1 milliárd dollárt. Az UNDP működésének és segélynyújtásának szabályai, feltételei a fejlődő országok nyomására úgy változtak az évek folyamán, hogy az alapjaiból egyre kevesebbet kapnak a fejlettebb, a viszonylag magas egy főre jutó nemzeti jövedelmet felmutató országok, amelyeknek (ezek közé tartozik hazánk is) ún. nettó hozzájárulókká kell vál- niok, vagyis a segélyalapba nagyobb összeget kell befizetniük, mint amennyivel részesülnek belőle. Az ENSZ iparosítási szervezetének (UNIDO) mandátuma hasonló változtatásokon ment át működésének kezdete, 1967. január 1. óta. Az UNIDO a közeli jövőben szakosított szervezetté alakul át. A nagyobb költségvetési és igazgatási önállóság nyilván azt eredményezi majd, hogy még inkább az elmaradott országok iparosítási programjának segítését tekinti feladatának. 37
