Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kozma Ferenc: A nyitott szerkezetű gazdaság ( Izikné Hedri Gabriella )
gesíthetőségének lehetetlenné válása. Ha a költségvetés „hullámtörő gátként” elszigeteli a hazai vállalatokat a külső hatásoktól, akkor ezek információk és kényszerítő erők hiányában úgy működnek, mintha a világgazdasági környezetben semmi változás nem történt volna. A szerkezeti nyitottság és a kereskedelempolitikai zártság által kiváltható „üvegházhatás” mindenképpen megbosszulja magát az export versenyképessége s a világpiachoz való alkalmazkodóképesség terén. A teljes kereskedelempolitikai nyitottság viszont viharos nemkívánatos belső hatásokat válthat ki, akadályozva a távlati gazdaság- fejlesztési célok elérését. A gyakorlatban úgyszólván minden ország vegyes külkereskedelmi politikát folytat. A vegyes kükereskedelem- politikájú gazdaság annyiban viselkedik nyíltként, amennyiben nem egyedi döntéstől teszi függővé a kívülről jövő hatások beengedését, hanem normatív fékeket, erősítőket, eltérítőket épít be a világpiaci és a belső értékrend közé: ezek lehetnek adminisztratív jellegűek (kontingensek), vagy lehetnek a közgazdasági klímát szabályozó eszközök együttese (vámok, szubvenciók, adók, lefölözések, valutaárfolyam-intézkedések stb.). Hogyan ítélhető meg gazdaságunk külső környezete ? A szerző szerint a számunkra elsőrendűen fontos szocialista környezet megítélésében két véglettől kell tartózkodni. Az egyik a túlzott biztonságérzetből fakadó „gondtalan érzet”, amely a jelenre és a jövőre is kivetíti az 1950-es és az 1960-as években tapasztalt, szinte teljes védettséget, s nem számol a megváltozott feltételekkel. A túlzott védelem ma már többet ártana az intenzív irányba forduló fejlődésünknek, mint ameny- nyit használhat. Fejlődési gondjaink megoldásában tehát megnövekedtek azok a feladatok, amelyeket magunknak kell megoldanunk, és a szocialista közösség ezekhez az erőfeszítésekhez biztosíthat a mainál kedvezőbb közeget, „premizálhatja” a megoldást, de nem borít olyan védőernyőt népgazdaságunk fölé, amely gyakorlatilag kiküszöböli döntéseink kockázatát. A másik végletes álláspont a szocialista együttműködés mai nehézségeiből, az új helyzethez való alkalmazkodás nehézkességéből azt a következtetést vonja le, hogy a népgazdaság a jövőben nem, vagy alig számíthat a KGST továbbfejlesztésére, ennek gazdaságunkra gyakorolt hatására. Ebből viszont az következik, hogy nem marad más hátra, mint a kapitalista világgazdasági értékrend elfogadása. A szocialista országok közti együttműködés akadályainak leküzdéséről való lemondás azonban a KGST-n belül ismét párhuzamos fejlesztésekhez, másfelől a nem rubelben elszámolt importtól való egyoldalú függés kialakulásának veszélyéhez vezetne, végül az összehangolatlanság folytán növekedne a szocialista országok egymás közötti versenye a tőkés piacokon. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni azt is, hogy a fejlődő országokban külkereskedelmünk szembe találja magát az ott már régebben jelenlevő nyugat-európai, amerikai és japán cégek versenyével, ezek pedig mind a kínált termékek minőségét, mind a hitelfeltételeket tekintve rendszerint kedvezőbb helyzetben vannak nálunk. A szerző megítélése szerint a monopoltőkés munkamegosztásba népgazdaságunk egymaga nem tud bekapcsolódni a fejlettségi szintjének megfelelően, ez csak a szocialista közösség szerves részeként érhető el számunkra. Az alapprobléma egyébként mindkét fő viszonylatban feldolgozott termékeink „középszerűsége”, s itt nem háríthatjuk a felelősséget kizárólag a külső körülmények megváltozására. Feldolgozóiparunk szerkezete messze nem optimálisan alkalmazkodik a hazai termelési adottságokhoz, ezáltal rosszul hasznosítja a rendelkezésre álló természeti, intellektuális, üzemszervezési feltételeket. A külkereskedelmi mérleg krónikussá vált hiánya a magyar gazdaság bajainak nem oka, hanem tünete. Az ok: a nem kielégítő hatékonyság. Ennek megfelelően a népgazdaság külpiaci nyitásának egyetlen célja lehet: a nemzeti munka hatékonyságának növelése, amelyet a munkamegosztás elmélyítése közvetlenül vagy közvetve serkent. A természeti kincsekben szegény, de képzett munkaerővel rendelkező Magyarországnak a minőségi teljesítmények növekedésére kell figyelmét összpontosítania, s ennek következtében a fejlesztés iránya mindenekelőtt a nagy értékű eleven munka hozzáadása lehet a viszonylag csekély anyag- és energiafelhasználáshoz. A magyar munka nemzetközi méretekben bekövetkezett leértékelődését minőségi munkateljesítménnyel kell ellensúlyozni, tehát korszerű, jobb minőségű, megbízhatóbb használati értékű termékekkel kell a világpiacon megjelenni. Nagyon megszívlelendő a szer138
