Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: A bizalomerősítő intézkedések
intézkedéseket javasol. Ilyen intézkedés például a légi és szárazföldi hadgyakorlatok felső határának megszabása (a francia emlékirat 60 000 fős „plafont” említ), és a mesterséges holdak segítségével megvalósítandó ellenőrzési rendszer. A francia javaslat (noha több vonatkozása, így a nukleáris fegyverek kirekesztése nem tekinthető reálisnak) a konkrét lépéseket indítványozó pontok számos területén találkozott a szocialista országoknak egyébként jóval messzebb menő kezdeményezéseivel. Ez az egybeesés tükröződött az 1979 áprilisában elfogadott szovjet—francia közös programban is, amely a leszerelés kérdései kapcsán egyebek között kiemelte, hogy „összehangoltan kell megszüntetni a fegyverzet és a fegyveres erők mennyiségi és minőségi növelését”. A program leszögezi: „a Szovjetunió és Franciaország úgy véli, hogy jelenleg megfelelő lehetőség van az egymás között megtartott aktív konzultációra a fegyverkezési verseny megszüntetése és a leszerelés témájáról, hogy jobban megértsék és közelítsék egymáshoz álláspontjaikat”.15 Ilyen erőfeszítésnek tekinthető, hogy Olivier Stirn francia külügyi államtitkárnak a NATO-tanács decemberi döntését egy héttel követő moszkvai látogatásán megállapodtak abban, hogy szakértői szinten folytatják egy európai leszerelési konferencia előkészítését. A találkozási pontokat domborította ki Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének franciaországi látogatásáról elfogadott közös közlemény is. Ebben a magyar és a francia kormányfő síkraszállt egy, a helsinki Záróokmány valamennyi aláíróját magában foglaló konferencia összehívásáért, amelynek az lenne a célja, hogy konkrét intézkedéseket fogadjon el a bizalom erősítésére és a leszerelésre Európában. „Úgy vélték — áll a közös közleményben —, hogy az előrehaladás ezeken a területeken lényegesen megjavítaná a biztonságot Európában, következésképpen kiterjesztené az enyhülést katonai térre is.”16 A Varsói S\er^ó'dés országainak kezdeményezései Nyolc hónappal a belgrádi Európa-tanácskozás után került sor Moszkvában a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésére, amelyen a résztvevők — a politikai enyhülés folyamatának megszilárdítása érdekében — készségüket fejezték ki mindennemű, a leszereléssel és fegyverzetkorlátozással összefüggő tárgyalásra17 Ennek szellemében sürgették egyebek között, hogy „az összeurópai tanácskozás résztvevői vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert egymás ellen, a NATO és a Varsói Szerződés ne növelje tagjainak számát, a két fél ne lépje túl az 50—60 ezer fős szintet az európai hadgyakorlatokon, és az összeurópai értekezleteken egyeztetett bizalomerősítő intézkedéseket terjesszék ki a Földközi-tenger térségére is”. A javaslatot, hogy a helsinki Záróokmányt aláíró államok mondjanak le a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásáról egymás ellen, az 1976-os PTT ülésen fogalmazták meg első ízben. A nyugati országok részéről viszont már Belgrádban is elhangzott olyan vélemény, mely szerint egy ilyen lépés valószínűbbé teszi a hagyományos fegyverzettel viselt háborút. Erre válaszolt Leonyid Brezsnyev 1979. március 2-i moszkvai választási 89
