Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)

1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - M. Sz. Kapica: Három évtized, három politika (Szerb István)

enged következtetni, hogy a későbbiekben talán az eseményeknek a közismerttől eltérő értékelésével is találkozhatunk majd.

A kapitalista államok felé történt „nyitás” szovjet- és szocializmusellenességét meggyőző példákkal illusztrálja a könyv, ugyanakkor azt is bemutatja, hogy a kínai vezetés cinikus állásfoglalásai a háború kérdésében menynyire nem csupán a nemzetközi szocializmus érdekeire nézve veszélyesek, mennyire az egész világot érintő veszélyt jelent a nukleáris fegyverek korában a háború „elkerülhetetlenségéről és kívánatos voltáról” beszélni.

A KNK álláspontja a háború és a béke kérdésében természetesen a legközvetlenebb módon kapcsolódik a kínai vezetés azon stratégiai céljához, hogy az országot katonai nagyhatalommá tegye - szögezi le M. Sz. Kapica. Ezt szolgálja a „négy korszerűsítés” irányvonala, amely - a szerző megítélése szerint - végeredményben nem tekinthető a gazdaság átfogó korszerűsítési programjának, hiszen már az elképzelések kidolgozásának időszakában is meghatározó volt a katonai körök befolyása. Márpedig e körök annak érdekében vetették latba befolyásukat, hogy az iparfejlesztési koncepció a katonai potenciál erőltetett fejlesztésének legyen alávetve.

Természetesen igen tág teret kapnak a könyvben a szovjet-kínai kapcsolatok, melyeknek a szerző igen közeli és közvetlen ismerője, amint az a kapcsolatok múltjára, az egyes kérdések előtörténetére tett megjegyzéseiből s a tények, események és háttérbeli mozzanatok összefüggéseinek biztos kezeléséből is világosan látszik. Szemléletesen tárgyalja a szovjet-kínai kapcsolatok egészén belül a kínai fél által időről időre erőszakoltan előtérbe tolt területi és határproblémákat, rámutatva a kínai állásfoglalások megalapozatlanságára. Sajnálattal állapítja meg, hogy a kínai vezetés továbbra sem hajlandó építő párbeszédet kezdeni a Szovjetunióval, s vagy válasz nélkül hagyja, vagy visszautasítja a szovjet fél kezdeményezéseit.

Terjedelmes fejezetben elemzi a szerző a szocialista orszgok irányában folytatott kínai külpolitikát, rávilágítva a KNK differenciált megközelítési módjára, aminek a megosztási törekvések alkotják lényegét. A kínai propaganda teljesen negatív képet fest a KGST és a Varsói Szerződés működéséről, esetenként a „szovjet gyarmatosítás” eszközeinek állítva be őket, melyeknek fenntartásában

csak a Szovjetunió érdekelt. Az egyes szocialista országok esetében a KNK természetesen igyekszik a sajtosságokhoz alkalmazkodni. Vietnamra a legdurvább nyomást gyakorolja, Laoszra fokozza presszióját, Kuba ellen zajos kampányt folytat, míg Bulgáriát, Magyarországot, az NDK-t, Mongóliát, Lengyelországot és Csehszlovákiát nyomással és Ígéretekkel, fenyegetéssel és szívélyességgel igyekszik befolyásolni. A KNDK, Románia és Jugoszlávia vonatkozásában a pekingi vezetés aktivizálta a kapcsolatok fejlesztésére irányuló tevékenységét. 1978 folyamán gyakorlatilag megszűnt Kína és Albánia már húsz éve tartó szövetsége.

Mindezzel párhuzamosan látványosan halad előre a KNK gazdasági-politikai kapcsolatainak kiépülése a fejlett kapitalista világ vezető államaival, főként az Egyesült Államokkal és Japánnal, melyek a hetvenes évtized második felében a kínai külkereskedelem meghatározó partnerei lettek. A kínai-amerikai reláción belül fontos fejezetet jelent a katonai együttműködés sokat vitatott kérdése, melyet az amerikai kormányzat számtalan esetben nevezett már nemkívánatosnak. Ugyanakkor azonban azt is értésre adta, hogy szövetségeseinek a KNK-ba irányuló fegyvereladásait nem kívánja akadályozni. Mint tudjuk , ez a folyamat azóta jelentős mértékben előrehaladt. Sajnos, egyre szaporodik azoknak a válsággócoknak a száma, melyekben a KNK a NATO-körökkel közösen lép fel, a legreakciósabb érdekeket képviselve.

A kép tehát, melyet a könyv a kínai külpolitika három évtizedéről felrajzol, meglehetősen lehangoló és a jövőre nézve sem tartalmaz semmi biztatót. A kínai vezetés tevékenységére a szélsőséges nacionalizmus nyomja rá bélyegét, ami lehetetlenné teszi az osztályszempontok érvényesülését. Egy konstruktívabb kínai külpolitika kibontakozása tehát - teszi hozzá saját véleményét a recenzens - csak a vezetésen belüli erőviszonyok módosulása, tisztulása eredményeként történhet meg, s valószínűleg csak hosszú távon, sok-sok megrázkódtatástól kísérten.

S%erb István