Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Harold F. Nufer: Mikronézia amerikai igazgatás alatt. A stratégia gyámság értékelése (Tokár Mihály)
HAROLD F. NUFER: Mikronézia amerikai igazgatás alatt. A stratégiai gyámság értékelése. (Mikro- nesia Under American Rule. An Evaluation of the Strategic Trusteeship (1947- 1977)]. Exposition-University Book, New York 1978. 245 1. A Csendes-óceán nyugati és középső részén található 3 millió km2 területű Mikronézia kb. 2200 szigetből áll, 120.000 főnyi lakossága azonban mindössze 97 szigeten él. Ez a terület - Guam szigetét leszámítva -, amely 1898 óta az Egyesült Államok külbirtoka - kevésbé ismert az olvasó számára, kivéve talán a második világháború időszakában és az atomkísérletekkel kapcsolatban sokat emlegetett szigetek nevét: Saipan, Tinian, Bikini. A függetlenségre törekvő őslakos mikronéziaiak tevékenysége - várhatóan - fokozza a területre irányuló figyelmet. Nufer lényegretörő tanulmányában 11 évi kutatás és tapasztalat alapján mély elemzést ad az Egyesült Államok szerepéről a térségben. Több mint 200 amerikai, mikronéziai, illetve japán politikussal, üzletemberrel folytatott beszélgetést, interjút rögzített magnószalagra, és használta fel azokat a könyv megírása során. Ezek a beszélgetések átfogó, hű képet nyújtanak a terület egészéről és gazdag információforrást jelentenek a kutatók számára. A könyv bevezetője röviden ismerteti a szigetek történetét a spanyol, a német majd a japán gyarmatosítók uralma alatt. Mikronéziát 1920-tól Japán a Népszövetség döntése értelmében mint mandátumterületet igazgatta 1945-ig. A szigetek a második világháború befejezésétől 1947-ig az amerikai haditengerészet igazgatása alatt álltak. Az ENSZ Alapokmány 77. cikkének megfelelően a szigetek 1947-ben az ENSZ Nemzetközi Gyámsági Rendszer hatálya alá kerültek. A terület igazgatási hatóságául az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanács között 1947. július 18-án életbe lépett gyámsági megállapodás értelmében az Egyesült Államokat jelölték ki. A szerző a Gyámsági Egyezményt elemezve kiemeli annak 5. cikkét, amely abból a célból, hogy a gyámsági területen az ENSZ Alapokmányával összhangban, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében cselekedjék - feljogosítja az amerikai kormányt: szárazföldi, légi- és tengeri katonai támaszpontok létrehozására, a fegyveres erők állomásoztatására és bevetésére a gyámsági területen, továbbá önkéntes erők felhasználásra a gyámsági területről a Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtásához, a törvényes rend fenntartásához. Mindebből világossá válik, miért is nevezi a szerző az Egyesült Államok szerepét Mikronéziában ún. „stratégiai” gyámságnak. A Mikronéziát alkotó szigetek az Alapokmány 82. cikke alapján ún. hadászati jelentőségű körzetet képeznek. Az ilyen területeken abból kiindulva, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért az elsődleges felelősséget a Biztonsági Tanács gyakorolja, az Alapokmány 83. cikkének 1. pontja a gyámsági ügyekben fennálló közösségi hatáskört a következőképpen módosítja. A Szervezetnek a hadászati jelentőségű körzetekre vonatkozó összes feladatát - a gyámsági megállapodások megváltoztatásának jóváhagyását is - a Biztonsági Tanács gyakorolja. E jogok azonban meglehetősen szűk- körűek, egyes panaszok kivizsgálására, a szóban forgó terület esetleges meglátogatására korlátozódnak. A területet igazgató hatóság a látogatást biztonsági okokra hivatkozva meg is tagadhatja. Az Alapokmány nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha az igazgató hatóság megsértené vagy nem hajtaná végre a gyámsági megállapodás pontjait. A bevezető után Nufer az 1947-es Gyámsági Egyezményben foglalt négy fő célkitűzés valóra váltásának folyamatát, állapotát elemzi alaposabban. E célkitűzéseket a következőkben lehet összefoglalni: segíteni a megfelelő politikai intézmények kifejlődését, amelyek hozzájárulhatnak a gyámsági terület függetlenné válásához, támogatni a gazdasági fejlődést, amely Mikronézia gazdasági önállósodásához vezethet, biztosítani a szigetek lakóinak társadalmi fejlődését, a szociális életfeltételek javulását, elősegíteni a lakosság műveltségi színvonalának emelését. Milyen mértékben sikerült az Egyesült Államoknak ezeket a fő célkitűzéseket megvalósítani? Különösen aktuálissá teszi ezt a kérdést az, hogy 1977 közepén az amerikai és mikronéziai tárgyaló felek megbeszéléseket folytattak abban a reményben, hogy azok a jelentős nézeteltérések, amelyek akadályozzák a stratégiai gyámság régen óhajtott megszűnését 1981 végéig megoldódnak. (Ez azért érdemel nagy figyelmet, mert eddig az ENSZ történetében nem fordult még elő ilyen megegyezés.) Az amerikai haditengerészet kormányzá144
