Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Kővágó László: A Magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés (Joó Rudolf)
A szerző sokoldalúan elemzi ennek a bonyolult folyamatnak minden összetevőjét, megállapításai azonban néhány ponton magukon viselik a helyzet ellentmondásosságát. A 156. oldalon például azt olvashatjuk, hogy irreális volt az újonnan alakult államok dolgozó tömegeitől azt várni, hogy „szembefordulnak polgári vezetőikkel és csatlakoznak a tegnapi elnyomó országban, Magyar- országon megindult szocialista forradalomhoz és a meghirdetett államszövetséghez”, míg a 163. oldalon a szerző amellett érvel, hogy nem volt eleve kudarcra ítélve a Tanács- köztársaság internacionalista összefogásra építő politikája, többek között azért nem, mert „Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában sem volt teljesen kizárt a szocialista forradalom kirobbanása, ha figyelembe vesszük, hogy a tömegek forradalmi időben néhány nap vagy hét alatt évtizedek tapasztalataival gazdagodhatnak”. Az ellentmondás nyilvánvalóan a tényleges, egymással szögesen ellentétes lehetőségeket magában hordozó történelmi helyzetben volt, s nem a szerző róla alkotott véleményében. Ezt azonban a különböző előjelű érvek egymás mellé helyezésével és szembesítésével, körültekintőbb fogalmazással egyértelműbbé lehetne tenni. Tény, hogy 60 évvel ezelőtt a történelmi fejlődés Közép-Kelet-Európában a nagy kiterjedésű államszövetség helyett az elkülönült kis államok létrejöttét eredményezte. A masaryki polgári nacionalista koncepció győzedelmeskedett a Jászi-féle polgári radikális és a baloldali szocialista-kommunista föderációs elképzelésekkel szemben. Jóllehet a szerző véleménye szerint a térség első világháború után született államai nagy történelmi fordulókon bizonyították életképességüket, mégis szükségesnek látszott, hogy a könyv írója külön fejezetet szenteljen a „nagy nemzetközi gazdasági egységek vagy kis nemzeti államok” máig aktuális kérdésfelvetésének. A nagy gazdasági egységekhez való ragaszkodás hosszú múltra visszatekintő, hagyományos álláspont a nemzetközi munkásmozgalomban. A marxizmus megalapítói az erre való törekvést - szemben a feudális széttagoltsággal - pozitív folyamatnak tekintették a fejlődés polgári szakaszában is. Ez a gondolat megjelent Marx, Engels, majd egyre inkább a szocialista forradalom perspektívájában Lenin műveiben. Lenin a nagy gazdasági egységek általános követelményének megfogalmazásakor a megvalósulás önkéntességére és internacionalizmusára helyezi a hangsúlyt; tehát amellett az integráció mellett érvel, amely nem erőszakos hatalmi úton és a nemzeti különbségek elmosásával jön létre. Ezzel szemben a Tanácsköztársaság vezetői elvileg és elméletileg tévedtek, amikor kizárólag a tömörülést és az egyesülést hangsúlyozták a nemzeti önrendelkezés hátrányára. Ennek a hibának történelmi tanulsággal kell szolgálnia a tudományos szocializmus számára napjainkban - írja Kővágó László, „amikor a nemzetek tömörülésének, integrációjának általános tendenciája mellett a világpolitikában mind erősebben érvényesül a fejlődő kis népek és nemzetek önrendelkezési jogának, szuverenitásának, illetve a kisebbségek demokratikus nemzetiségi jogainak követelménye”. Egyet kell érteni a szerzőnek azzal a tényszerű megállapításával is, hogy: ,,- a kis állami, nemzeti keretek erősödésének, fokozott elismerésének folyamata az elmúlt hatvan évben világméretűvé vált;- a nemzetek közeledésének, szocialista együttműködésének útja bonyolultabb folyamat; a nemzeti keretekhez, hagyományokhoz való ragaszkodás sokkal erősebb, mint ahogyan azt nálunk 1918-1919-ben a szocialista forradalmárok gondolták”. Ezt a megállapítást előretekintve kiegészíthetjük: a szocialista fejlődés Európának ebben a térségében belátható ideig még nemzeti-állami keretekben fog zajlani. Ez azt jelentené, hogy ezeknek az országoknak valamilyen formájú szorosabb összefonódása végleg lekerült a történelmi fejlődés napirendjéről? Véleményem szerint nem. Kővágó is utal rá, hogy az integráció a gazdasági-technikai fejlődés által kiváltott nemzetközi érvényű jelenség, ami a tömegkommunikációval és a turizmussal együtt a jövőben - helytől és időtől függően különböző mértékben és formában - egyre jobban csökkenteni fogja az állami elkülönültség s az államhatárok jelentőségét. Ugyanakkor a nemzeti tudat általános erősödésének vagyunk tanúi világszerte, így a szóban forgó szocialista országokban is. A két irányzat nem szükségszerűen mond ellent egymásnak, egyidejű, párhuzamos jelentkezésük a következő évtizedek közép- -kelet-európai fejlődésének egyik jellemzője lehet. Kővágó László könyvének megállapításai, talán ez a néhány rövid megjegyzés is tanúsíthatja, időben is további gondolkodásra 137
