Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)

1980 / 3. szám - SZEMLE - Kiss J. László: Túlélési program. Az Észak-Dél-Bizottság jelentése

mények létrehozására van szükség. A jelentés szerint nagy felelősség hárul a Világbankra, amelynek irányításában a harmadik világ képviselőinek több helyet kell biztosítani és tevékenységét, valamint munkatársi közösségét decentralizálni kell. A Bizottság szerint a regionális és szubregionális bankok mind fontosabb szerepet játszanak a fejlesztés finanszírozásában. A Bizottság a fejlődő országok számára a Nemzetközi Valuta Alapban is nagyobb képviseletet, s az adósoknak hosszabb alkalmazkodási időt követel.

A hosszú távú prioritási programmal összhangban a szükségprogram az 1980-1985-ös időszakra „gyors menetelést hirdet meg a nagyobb nemzetközi igazságosság felé”. A szükségprogram a meglevő segélyprogramokon kívül évi 4 milliárdos azonnali segélyt irányoz elő, mindenekelőtt Ázsia és Afrika legszegényebb országai számára. A „közepes jövedelmű” országok hitelszükségletének kielégítésére a jelentés programhiteleket és olyan intézkedéseket helyez kilátásba, amelyek a mérlegfeleslegek visszaáramoltatását biztosítják. Az állami fejlesztési segélyeszközök arányának a brutto társadalmi termék 0,7 százalékára történő emelésével 1985-ig mintegy 30 milliárd dolláros pótlólagos segélyalap lenne teremthető, amelyet aztán a legszegényebb országok támogatására fordítanának. Ezenkívül a Világbank, a Nemzetközi Valuta Alap aranykészletei, s a regionális fejlesztési bankok és más tőketranszfer-mechanizmusok segítségével a Bizottság becslése szerint 198 5-re 50-60 milliárd dollár értékű fejlesztési eszköz állna rendelkezésre. A szükségprogram nemzetközi energia-stratégiája olyan elemeket tartalmaz, mint az olajtermelő országok termelési normáinak biztosítása, a szállítások önkényes vagy hirtelen korlátozásának kizárása, energia- fogyasztási normák a takarékosság érdekében, továbbá olyan árak, amelyek a termelésre, a takarékosságra és a struktúraváltásra egyaránt ösztönöznek, az inflációhoz való árindexelés, s az árak rögzítése a „valutakosár” vagy az SDR alapján, s nem kevésbé megnövelt beruházások a feltárás és az alternatív energia- források kifejlesztése érdekében.

Az „azonnali szükségprogram” nagyobb élelmiszertermelést irányoz elő a harmadik világban, a szabályzóit élelmiszerellátás, többek között gyors és nagy volumenű élelmiszersegély és a hosszú távú nemzetközi élelmezési rendszer kiépítése útján. Erre a célra a Bizottság évi 8 milliárd dollár azonnali felhasználását javasolja a jelzett fejlesztési forrásokból. Végül a szükségprogram a nemzetközi gazdasági rendszer reformjának megkezdését követeli (a nemzetközi tőkés pénzügyi rendszer stabilizálása, a kereskedelmi feltételek megjavítása a fejlődő országok érdekében), továbbá kilátásba helyezi egy új finanszírozási intézmény létrehozásának tanulmányozását.

Az integrált egészként megfogalmazott azonnali szükségprogramhoz a Bizottság egy csúcstalálkozó tervét csatolja, amelyen a világ 25 vezető politikusa vehetne részt. Egy ilyen találkozótól a Brandt-bizottság új kezdeményezéseket és javaslatokat, s nem kevésbé a nemzetközi légkör megváltozását és egy „globális megállapodás” jobb kilátását várja.

98