Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - SZEMLE - Kiss J. László: Túlélési program. Az Észak-Dél-Bizottság jelentése
világellátás kilátásai szempontjából jelentős. A legszegényebb országoknak különleges segítségre van szükségük ahhoz, hogy ebben a rendszerben hatékonyan részt vehessenek.- A pénzügyi rendszer reformja. A tőkés pénzügyi rendszer rendezetlensége a világgazdaság kulcsproblémáinak egyike. A javaslatok hangsúlyozzák, hogy olyan rendszerre van szükség, amely lehetővé teszi a stabilabb valutaárfolyamokat, a szimmetriát a fizetési mérleghiányokhoz és -feleslegekhez való alkalmazkodási kényszerben, valamint a nemzetközi likviditás rendezett expanzióját. A különleges lehívási jogokat (SDR), mint tartalékeszközt a valutastabilitás növelését célzó nemzetközi intézkedések alapvető elemévé kell tenni. Az SDR kibocsátásának kizárólag a nemzetközi likviditás megállapított szükségletéhez kell alkalmazkodnia és semmiképp nem járulhat hozzá a nemzetközi inflációs tendenciákhoz. A kibocsátásra kerülő különleges lehívási jogok elosztását a fejlődő országok pénzügyi igényeihez kellene igazítania. Az SDR-nek, mint fő tartalékeszköznek a kialakítása ugyanakkor az arany további demonetizálását teszi szükségessé.- Üj kiindulás a fejlesztési politika finanszírozásában. A húszéves időszakra szóló prioritási program különösen fontos részét képezik azok a javaslatok, amelyek a fejlesztés nemzetközi finanszírozásának a bővítésére vonatkoznak. Joggal vetődhet fel a kérdés, vajon miből teremthető elő a jelentés célkitűzéseinek megvalósításához szükséges nagy volumenű tőketranszfer. A Bizottság kiemeli, hogy a kedvező pénzügyi eszközökből a „legszegényebb” országok kívánják a legnagyobb támogatást, míg a „közepes jövedelmű” országok elsősorban magángazdasági hitelekre és olyan intézkedésekre vannak utalva, amelyek biztosítják a további hitelfelvételt és elviselhetővé teszik az adósságállományt. A célok kielégítő megvalósításához a jelentés a jelenlegi évi 20 milliárd dolláros fejlesztési segély megkétszerezését, továbbá jelentős pótlólagos hiteleket tart szükségesnek normális piaci feltételek mellett. Az importfinanszírozás kapacitásainak ez a nagyszabású feltöltése, a javaslatok szerint, jelentősen előmozdítaná a világkereskedelmet, s ezzel a „világfejlődést”. A fejlesztés nemzetközi finanszírozásának legfőbb eszközeit a prioritási program a következőkben látja: Mindenekelőtt a program leszögezi, hogy a fejlesztési eszközöket a „világközösség” felelősségeként kell elismerni és hosszú távú alapra helyezni. Ebben az értelemben a javaslatok - leszámítva a harminc legszegényebb országot - valamennyi országtól hozzájárulást kívánnak. Ez a hozzájárulás a jövedelmi skála szerint egyfajta univerzális adóval lenne egyenértékű. A prioritási program előirányozza, hogy a „gazdag országok” az állami fejlesztési segély arányát 1985-ig a brutto társadalmi termék 0,7, továbbá a 2000-ig terjedő menetrend szerint kerek 1 százalékra emeljék. A jelentés szerint több eszközt kell mozgósítani „automatikus” forrásból, így a nemzetközi kereskedelem, a katonai kiadások vagy a fegyverexport meg96
