Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Nyilas József: Az összeurópai gazdasági együttműködés időszerű problémái
jóval gyorsabban nőtt, így (ugyancsak volumenben számítva) 1974-ben 1 i%-kal, 1975-ben 21%-kal, 1976-ban 10%-kal, 1977-ben 8%-kal, 1978-ban 8%kal. Hasonlóképpen alakult kereskedelmük a nyugat-európai országokkal is. A KGST- országok OECD exportja 1966-1970 között még 107,6%-át tette ki importjuknak, 1970-1975 között már csak 82,1%-át, majd 1978-ban 74,2%-át, tehát alig háromnegyedét.3 E fejlődés következménye adósságállományuk jelentős megnövekedése lett, melynek alapvető oka, hogy a KGST-országok fő piacán Nyugat- Európában a hetvenes évek második felében gyorsan romlottak export-lehetőségeik. Ez részben objektív, részben szubjektív, pontosabban politikai okokra vezethető vissza. Ami az objektív okokat illeti, azok főleg konjunkturális és strukturális jellegűek. Az 1974-1975. évi tőkés világgazdasági válság óta Nyugat-Európa a tőkés világ leglassabban fejlődő területe. A termelés évi átlagos növekedése alig 2,5% körül volt az elmúlt években, és így a kereslet általában is lanyha maradt. Ez nehezítette a KGST-országok exportját is. Ugyanakkor a fejlett tőkésországok nagy része egyensúlyzavarba is került, amelyet a KGST-régió pozitív egyenlege segített csökkenteni, vagy felszámolni. Nyugat-Európában a munkanélküliség nemcsak fennmaradt a válságot követően, hanem még növekedett is - az 1975. évi 5,2 millióról 1978-ban 7 millióra. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a munkanélküliek közül nagyon sok a fiatal, sőt a diplomás fiatal. Olaszországban pl. 1978-ban 1,52 millió munkanélküli közül 75% volt 29 éven aluli és az utóbbiak 41%-ának volt felsőfokú végzettsége.4 Ez a helyzet is hozzájárult a fiatalkori bűnözés növekedéséhez, a különféle ultrabaloldali, szélsőjobboldali szervezkedésekhez, a fokozódó terrorizmushoz. A nyugat-európai országokban állandósult nagyarányú munkanélküliség sajátosan új problémákat is felvet, amelyek ugyancsak fékezik a kelet-nyugati kapcsolatok, főleg a termelési kooperációk fejlődését. Nyugat-Európa a hetvenes évek második felében elérkezett a termelékenység olyan szintjére - egy sajátságos túltőkésítés ment végbe —, amikor sokkal kisebb létszámmal képes a szükséges termékeket biztosítani mint korábban. Kiderült, hogy a nyugateurópai országok az adott institucionális struktúrában, tehát az adott munkanap és munkaügyi törvények mellett, képtelenek felszámolni a nagyarányú munka- nélküliséget. A szakszervezeteknek most már nemcsak az a célja Nyugat-Európában, hogy a már dolgozók számára magasabb keresetet biztosítsanak, vagy hogy a keresetek lépést tartsanak az inflációval, hanem az is, hogy munkahelyeket őrizzenek meg, illetve biztosítsanak a termelésből kintrekedt társaik számára (például az NSZK-ban lezajlott nyomdász- és acélmunkás sztrájkok során). A hetvenes évek második felében súlyos strukturális problémák is felmerültek. Sorra kerültek nehéz helyzetbe a különféle iparágak nemcsak a könnyűiparban, hanem a nehéziparban is. így a hajógyártás, az acélipar, a petrolkémiai iparágak is értékesítési nehézségekkel küszködnek, jóllehet még be sem léptek a fejlődő világban ezekben az ágazatokban épülő nagy kapacitások. Ez és 86
