Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - Puja Frigyes: Békét, biztonságot!
Mostanában az imperialista propaganda az afganisztáni szovjet katonai segítség elitélésétől hangos. Feje tetejére állítva a dolgokat, azt mondják, hogy a mai feszültséget az afganisztáni népi rendszernek nyújtott szovjet katonai segítség váltotta ki. Aki azonban ismeri az afgán népi rendszer történetét és Afganisztánnak a Szovjetunióhoz való viszonyát, az rögtön átlát a szitán: szemfényvesztésről van szó, az Afganisztán körül csapott lárma nem más, mint a világ figyelmének elterelése az amerikai imperializmus agresszív törekvéseiről, a katonai fölény megszerzését célzó akciók leplezése, elködösítése annak, hogy amerikai részről — stratégiai okokból — gyámság alá akarják helyezni az olajtermelő közel- és közép-keleti országokat. És itt elérkeztünk a velejéig hazug imperialista politikai és propaganda- kampányok ügyéhez. Szaporodnak azok a nyugati megnyilvánulások, amelyek a szocialista országok belső ügyeibe való beavatkozásra ösztönöznek, sőt a szocialista országok egymás közötti kapcsolataiban való zavarkeltéstől sem riadnak vissza. A nemzetközi légkört rontja, az államok közötti kapcsolatok normáit sérti, hogy az Egyesült Államok és más tőkésországok vezető csoportjai gazdasági embargós intézkedéseket léptettek életbe a Szovjetunió ellen. (Üjabban, más okokból Irán ellen is.) A szocialista országok előtt az ilyesfajta módszerek jól ismertek az ötvenes évek első feléből. Nyugaton akkoriban is azt hitték, hogy ezáltal meggyengül a szocialista rendszer, az embargóval sikerül megakadályozni haladásukat. Ahogyan a hidegháború nem volt képes feltatóztatni a szocializmus, a haladás eszméinek térhódítását, úgy a gazdasági embargós intézkedések sem akadályozhatták meg a szocialista építő munkát. Méginkább így lesz ez most, amikor a szocialista országok összehasonlíthatatlanul erősebbek. Azok, akik a nemzetközi viszonyok kiélezésére vették az irányt, az enyhülés egyik legfontosabb elemének, a szovjet—amerikai kapcsolatoknak a megzavarását tűzték ki célul. E kapcsolatok milyenségének a nemzetközi helyzet alakulása szempontjából meghatározó jelentősége volt és van. Megszoktuk már, hogy amikor az imperializmus agresszív körei a béke és a biztonság elleni merényletek terveit kovácsolják, mindig a szocializmus fő erejét, a világbéke fő támaszát, a Szovjetuniót támadják. így van ez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta, ezt tette és ezt teszi minden, az imperializmus, a monopoltőke érdekeit képviselő politikus napjainkban is. Ez természetes, hiszen a Szovjetunió viseli az imperializmus ellen, a haladásért, a szocializmusért folytatott harc fő terheit, oroszlánrészt vállal az emberiség jobb jövőjéért, a tartós békéért és biztonságért vívott küzdelemből. A kommunisták tisztában vannak azzal, hogy a nemzetközi fejlődést a nemzetközi osztályharc törvényszerűségei határozzák meg. Az imperializmus alaptermészete nem változott és nem változhat. A hetvenes évek enyhültebb légkörében is egyidejűleg voltak jelen és hatottak a szembenállás és az együttműködés mozzanatai. A szembenállás jelenleg azért kapott a korábbinál nagyobb hangsúlyt, mert 5
