Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Devillers, Philippe: A szovjet nemzetbiztonsági politika (1944-1978). Egy francia interpretáció (Gazdag Ferenc)
két rendszer egymás mellett élésének hosszabb periódusára. 3. A kommunistáknak mindenütt a harc élén kell állniok. Mobilizálni kell őket a tőkés országokban is, részben a Szovjetunió védelmére, részben a tőkés rendszer elleni harcra. A Zsdanov-jelentésben megfogalmazott konfrontációs stratégia - értékeli a szerző - a Szovjetunióval szembenálló tábor pszichológiai félreértése volt. Lebecsülte az amerikai eltökéltséget és túlértékelte a nyugati kommunista pártok lehetőségeit, egy új forradalmi hullám esélyeit. A szovjet vezetés csak egy jó év elteltével, a berlini válság után szűrte le a konfrontációs stratégia tanulságát, nevezetesen azt, hogy a szembenálló blokk megerősödött, politikailag egységesebb lett és az erőviszonyok a Szovjetunió szemszögéből vizsgálva romlottak. Az irányvonal módosításához jelentősen hozzájárultak az 1949. év eseményei: szeptemberben a Szovjetunió felrobbantotta első atombombáját, ami azt jelentette, hogy az amerikai elvárásokkal szemben, négy év alatt sikerült megtörni az amerikai nukleáris monopóliumot; az NDK megalakulásával újszerűén vetődött fel a német kérdés is Európában, a kommunisták győzelme Kínában pedig egy félmilliárd lakosú országot vont be a szocialista táborba. Moszkvában úgy vélték, hogy a kedvezőbbé vált nemzetközi erőviszonyokat konszolidálni kell és a konfrontációkat elkerülve a békéért kell harcolni. így jelentős energiák sza - badulnak fel, amelyeket pedig a szocialista tábor erősítésére kell fordítani. A háború többé nem elkerülhetetlen. Mindenekelőtt azért, mert az imperializmus és a béketábor közötti erőviszonyok nem azonosak a kapitalizmus és a szocializmus közötti határokkal. A Szovjetuniónak kölcsönösen elfogadható egyezményekkel az imperializmus terveit kell semlegesítenie és el kell fogadtatni a második világháború utáni realitásokat. Az új elgondolás gyakorlati próbája a koreai háború volt (1930. június). A népi erők oldalán beavatkozó kínaiak ellen az amerikaiak a nukleáris fegyver bevetését fontolgatták. Sztálin ekkor tudomásukra hozta, hogy ebben az esetben a Szovjetunió hasonló fegyverekkel fog válaszolni. Ekkor vonult be az emberiség történetébe a nukleáris elrettentés fogalma. A koreai háború egyebek között arról győzte meg a szovjet vezetést, hogy az újabb nyílt konfrontációk elkerülése érdekében további kísérleteket kell tenni az európai frontok stabilizálására és a nyugati hatalmakat meg kell próbálni visszatartani az NSZK felfegyverzésétől. Ezért a Szovjetunió 1932. március 10-én újból javaslatot tett a németkérdés rendezésére. A Nyugat válasza 1952. május 27-én az NSZK-val kötött megállapodás volt, amely gyakorlatilag visszaadta az NSZK-nak szuverenitását. Szovjet részről hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy ez a lépés a potsdami megállapodás nyílt megsértése. A Sztálin halálát követő években tovább formálódott a mai helyzethez vezető út: a nyugatiak elvetették a német kérdés megoldásáról szóló újabb szovjet javaslatot (1934. február), valamint az európai biztonságra vonatkozót is (november); megbukott a Nyugateurópai Védelmi Közösség terve, az NSZK belépett a NATO-ba (1955. május): a szocialista országok válaszként erre, létrehozták a Varsói Szerződést. Kialakult a két blokk szervezeti struktúrája és elmélyült a két német állam megosztottsága. Devillers könyvének második, a „Békés egymás mellett élés és a félelem egyensúlya” című része az SZKP XX. kongresszusának jelentőségét elemzi a Szovjetunió külpolitikai stratégiájában. Megítélése szerint a XX. kongresszus és Hruscsov politikája új orientációt jelentett mind a bel-, mind pedig a külpolitikában. Ezek szerint a két rendszer közötti háború elkerülhető, és a békés egymás mellett élés hosszú periódusa következik a különböző társadalmi rendszerű országok között. A Szovjetunió olyan politikát kíván folytatni, amely erre az alapra támaszkodik és minden olyan országgal fejleszti kapcsolatait, amely erre hajlandó. A szerző különösen fontosnak látja az új irányvonalban azt a tételt, miszerint minden nép maga dönti el, milyen úton kíván eljutni a szocializmushoz, ha erre a belső feltételek megértek. Devillers szerint ez a tézis egyben azt is jelenti, hogy a Szovjetunió tartózkodni fog a forradalmi mozgalmak támogatásától. 156
