Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Izikné Hedri Gabriella: A gazdasági integráció és a politikai egységtörekvések kölcsönhatásának néhány kérdése az Európai közösségben
az alkotmányok kötik, hanem a különböző államok gazdasági és politikai érdekei is. „A gyakorlat azt mutatja, hogy úgyszólván sohasem tapasztalható a kilenc államakarat azonos iránya. Az állam- és kormányfők, valamint minisztereik nincsenek abban a helyzetben, hogy a kilenc államakaratot harmonizálják, hacsak nem akarják veszélyeztetni politikai és társadalmi bázisukat. Végül is elsősorban nemzeti politikusok, s meg akarják nyerni a következő választást is.” Az idézett szerző EK szintű politikai döntési központ megalakítását sürgeti. Ez a kívánság paradoxnak tűnik, hiszen ha a kilenc legfelsőbb szintű állami vezető nem tud közösségi érdeket képviselni, úgy miért volna hajlandó a politikai döntés jogát átruházni egy más szervezetre? A tagállamok Brüsszelbe akkreditált nagyköveteinek együttműködése is szervezeti kereteket öltött az Állandó Képviselők Bizottságában. Ez a szervezet készíti elő a miniszteri tanácsi döntéseket (véleményünk szerint nagyobb mértékben, mint az EK Bizottsága). Sok éves késedelemmel, 1979 júniusában került sor az Európai Parlament tagjainak közvetlen megválasztására, ami azonban nem járt együtt a parlament hatáskörének kibővítésével. Ez, s részben az a tény, hogy az „európai egységesítést” a nyugat-európai választók utópiának tartják, magyarázza a szavazásokon való részvételben tükröződő érdektelenséget. (Eltekintve Belgiumtól és Luxemburgtól, ahol a szavazás a nemzeti parlamenti szavazással egyidejűleg zajlott le, csupán Olaszországban szavazott a jogosultak 85 százaléka, a többi tagországban a részvétel 48 és 66 százalék között mozgott, de Angliában csupán 33 százalék volt.) Tény, hogy az Európai Parlament hatásköre igen szerény. A szó klasszikus értelmében nem is nevezhető parlamentnek; nem léphet fel a döntéshozó szervvel, a Tanáccsal szemben, de még a Bizottság is csak igen kevés kérdésben — pl. költségvetés — köteles figyelembe venni a véleményét. A Római Szerződés nem rendelkezik javas- lattevő jogköréről, s a döntést hozó, illetve végrehajtó közösségi szervek csupán — tételesen felsorolt kérdésekben — meghallgatásra kötelesek. Mégis hiba volna az új Európai Parlament távlati lehetőségeit figyelmen kívül hagyni, hiszen — mint arra még visszatérünk — a pártközi együttműködés eddiginél fontosabb fórumává válhat. Az EK politikai egységtörekvéseinek néhány akadálya és ösztönzője A teljesség igénye nélkül néhány kulcskérdés bemutatására szorítkozunk, s Tindemans említett jelentéséhez hasonlóan a külső tényezőkből, elsőként az Egyesült Államokhoz való viszonyból indulunk ki. Az Egyesült Államoknak mint a tőkés világ vezető hatalmának a nyugat-európai integrációs folyamatra való erős hatása két — egymással ellentétes — irányban is jelentkezik: az amerikai politika egyfelől serkenti az EK integrációjának fejlesztését ott és amikor ezt érdekének tartja, másfelől, megfigyelhető, hogy amikor sűrűsödnek az ellentétek Nyugat-Európa és az Egyesült Államok között, ez az EK-ban esetenként ugyancsak kohéziós irányzatként érvényesül, kiváltva a nyugat-európai országok egymás közötti szolidaritását. 25
