Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Horváth Dénes: A Közös Piac parlamentjével kapcsolatos reformtörekvések
illetékes közös piaci és más nyugat-európai integrációs szervekre. Joggal tekinthető úgy, mint az EK-t és az annak kompetenciáján kívüli politikák területén kialakult és kialakuló együttműködési és integrációs formációkat is magában foglaló, laza konstrukciójú, komplex nyugat-európai integráció csúcsszerve. Tanácskozásai mind tematikailag, mind metodikailag kötetlenek, szűk körűek és bizalmasak. Minden kérdésről, beleértve az esetleges közleményeket is, „saját körben” döntenek. Az intézmény mint ilyen semmiféle integrációs vagy tagállami szervnek nem tartozik felelősséggel. Mindez természetesen nem érinti az Európai Tanácsban részt vevő állam-, illetve kormányfők alkotmányos felelősségét saját országukban. A Tanács, illetve általánosan használt nevén a Miniszterek Tanácsa az Európai Közösségek, vagyis a nyugat-európai gazdasági integráció legmagasabb szintű döntéshozatali szerve, amelynek üléseire a napirendi kérdésektől függően delegálják a tagállamok illetékes szakminiszterüket. Kormányképviseleti integrációs szerv, ami önmagában is természetessé teszi, hogy az EK egyetlen szerve sem gyakorolhat felette ellenőrzést, még az Európai Parlament sem. A parlament állást foglalhat ugyan a Tanács valamely döntésével szemben, ez azonban semmire sem kötelezi a Tanácsot. A Tanács maga döntheti el, hogy egyáltalán figyelembe veszi-e az állásfoglalást és hogy arra milyen formában, milyen módon reagál. A közös piaci szervek közül egyedül az Európai Bíróság semmisítheti meg a Tanács bizonyos döntéseit, de csak akkor, ha valamely arra jogosult fél pert indít az ügyben a bíróságnál. A Tanácsnak a Közös Piacon belüli „kiemelt” helyzete természetesen nem érinti az Európai Tanáccsal szembeni egyértelmű alárendeltségét. A Bizottság. A magyar szakirodalom a más jellegű bizottságoktól való megkülönböztetés végett Főbizottságnak nevezi. A Római Szerződés nyújtotta lehetőségek, továbbá az EGK akkori, „zárt” irányzatú fejlődése közepette apparátusát és tevékenységét kezdetben úgy alakították, hogy fokozatosan belőle fejlődjön ki a később szorosabb egységgé kovácsolódó nyugat-európai gazdasági integráció kormányzati szerve. A hatvanas évek közepétől ez a tendencia megfordult, a Bizottság szerepe fokozatosan csökkent. A Tanács ugyanis a javaslattevő és döntéselőkészítő tevékenység érdemi fázisait a Bizottságnál szisztematikusan felszámolta, s azokat az időközben felfejlesztett Állandó Képviselők Bizottságához (erről lásd a továbbiakban) telepítette. Ma tehát a Bizottság gyakorlatilag nem több, mint a végrehajtás meghatározott részterületein ugyan döntéshozatali joggal is rendelkező szerv, lényegében azonban csak technikai jellegű végrehajtó, javaslat- és döntéselőkészítő apparátus. A Bizottság egyébként mind szervezeti mivoltában, mind pedig tevékenységében az Európai Parlamentnek legnagyobb mértékben alávetett központi integrációs szerv. Az Állandó Képviselők Bizottsága (ÄKB) eredetileg nem volt központi integrációs intézmény. A Római Szerződés felhatalmazta ugyan a Tanácsot, hogy a tagországok állandó képviselőiből bizottságot alakítson és a bizottság ügyrendjét is meghatározza. A Tanács élt is ezzel a jogával. Ezt a bizottságot azonban végső soron a Főbizottsággal kapcsolatban említett gyakorlat tette központi intézménnyé. Az EK húszéves fejlődése során, mint a Tanács üléseinek, konkrét döntéseinek egyre növekvő jelentőségű elő69
