Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Ernst Ervin: Nemzetközi áruegyezmények. A Nyersanyagok nemzetközi piacszabályozásának rendszere
kínálati vagy keresleti tulajdonságokkal rendelkező termékek esetében, amelyeknél a normális piaci alkalmazkodás túlságosan nagy akadályokba ütközik). A beavatkozás célja alapvetően csak a rövid távú fluktuáció csillapítása lehetett az ártrend módosítása nélkül. A másik, időben későbbi megközelítés azon az ellentétes koncepción nyugodott, hogy az áruegyezmények egyes nyersanyagok esetében a nemzetközi kereskedelem normális alapjai kell hogy legyenek, nem pedig „vészmegoldások”. A nagymértékű árhullámzás közepette ezt követelik mind a termelők, mind a fogyasztók érdekei. A hatvanas években a fejlődő országok és az UNCTAD a romló cserearányok oldaláról közelítve érveltek a nemzetközi áruegyezmények mellett. A cserearányok romló tendenciája feltartóztatásának nélkülözhetetlen elemeként merült fel a kormányközi piaci beavatkozás a nemzetközi áruegyezmények formájában. A szerző joggal állapítja meg, hogy az 1964. évi genfi világkereskedelmi konferenciával új fejezet nyílt a nemzetközi áruegyezmények történetében. Az ott előterjesztett Prebisch-jelentés már határozottan olyan szabályozás mellett szállt síkra, amelynek révén az áruegyezmények (a fejlett országokból a fejlődő országokba irányuló) jöve- delem-átcsoportosító funkciót is betöltenének. A nemzetközi áruegyezményekhez való legújabb közelítés kidolgozása is az UNCTAD nevéhez fűződik. Az ún. integrált nyersanyagprogramban tükröződő koncepció a 18 létrehozandó nemzetközi áruszervezetet integrált finanszírozási mechanizmus (ún. közös alap) révén fűzné egybe. A könyv bőséges teret szentel a nemzetközi áruegyezmények által igénybe vett piacszabályozó mechanizmusok elemzésének. Ezek közül a kiegyenlítő raktárkészlet, a kvótarendszer és a multilaterális adásvételi egyezmények a legfontosabbak. A kiegyenlítő készlet segítségével valamely nyersanyag árát egy a fogyasztók és a termelők által közösen meghatározott maximális és minimális szint között próbálják stabilizálni. „A kiegyenlítő raktárkészlet piacszabályozó jellegéből adódik, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközökből rendszerint az alsó ártartományban eszközölnek vásárlásokat (ez a keresleti oldal befolyásolása), míg a rendelkezésre álló nyersanyagból a felső ártartományban eszközölnek eladásokat (ez a kínálati oldal befolyásolása)” — írja a szerző. Ahhoz, hogy a kiegyenlítő raktárkészletek hatékonyan működjenek, az egyezményben megállapított ársávokat időszakonként felül kell vizsgálni, s a készletnek kielégítően nagynak kell lennie, hogy a piaci árakat az ársávon belül lehessen tartani. A kiegyenlítő raktárkészleten nyugvó áru- egyezmények esetén az ársáv szélességének kérdése különösen fontos. Minél szélesebb az ársáv, annál hatékonyabb lehet az egyezmény, de annál kevésbé szolgálja magát a stabilizálást. Bár az ársávok megállapítása az ellentétes fogyasztói—termelői érdek következtében sohasem könnyű, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a kiegyenlítő raktárkészletek — elsősorban a piaci áringadozások mértékéhez képest elégtelen volumenűek és a termelőkre így is súlyosan nehezedő finanszírozási terhek miatt — korlátozott hatékonysággal rendelkeznek. A kiegyenlítő készletek működésének tapasztalatai szerint e piacszabályozó eszközök általában jobban tudják „védeni” az alsó határt, mint a felsőt. A második világháború után megkötött áru- egyezmények közül az ón- és a kakaóegyezmény operált kiegyenlítő készlettel. A kiegyenlítő raktárkészlet „első vonalbeli” védelmi (szabályozó) eszköznek tekinthető, mivel a piaci helyzet változásaira a leggyorsabban és legkövetkezetesebben képes reagálni. A piaci ingadozások nagyságához viszonyítva azonban a kiegyenlítő készletekkel való operációk gyakran elégtelenek. Az ón- és a kakaóegyezményben ezért exportkvóták formájában „második vonalbeli” védőeszközöket is alkalmaznak, amelyek a kiegyenlítő készleteknél később, de sok esetben hatékonyabban képesek reagálni a piaci változásokra. Vannak azonban olyan áruegyezmények, amelyekben az exportkvóták önmagukban alkotják a piacszabályozás (kínálatszabályozás) fő eszközét (kávé, cukor). A rugalmas exportkvótarendszer elsősorban a termelők számára nyújt biztosítékot a megfelelő ármagasság elérésére, illetve fenntartására. 140
