Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Ernst Ervin: Nemzetközi áruegyezmények. A Nyersanyagok nemzetközi piacszabályozásának rendszere
háború óta Dél-Afrika, Chile, Banglades és Kambodzsa példája. Kulcsár Péter igen alapos könyvét haszonnal forgathatják mindazok, akik a témakörben ismereteket gyűjtenek, rendszereznek, de azok is, akik nem zárkóznak el új, esetleg szokatlan gondolatok megvitatásától. A könyv mindenképpen megérdemelt volna egy eligazítást segítő név- és tárgymutatót. Drábik János ERNST ERVIN: Nemzetközi áruegyezmények. A nyersanyagok nemzetközi piacszabályozásának rendszere. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1978. 323 1. A gyakran rendkívül szeszélyes, szélsőséges mozgásoknak kitett nemzetközi nyersanyag- piacok stabilizálására irányuló törekvések hosszú időre nyúlnak vissza. Az elmúlt 6—8 évben bekövetkezett erőteljes, a korábbi időszakokhoz képest bizonyíthatóan nagyobb fokú árhullámzás még inkább előtérbe helyezte a nemzetközi nyersanyagpiacok szabályozásának szükségességét és fontosságát. Ennek a könyvnek az ad különösen időszerűséget, hogy a nemzetközi piacszabályozási mechanizmusok közül elsősorban a nemzetközi áruegyezmények iránt nyilvánult meg minden korábbinál nagyobb érdeklődés. Ez a körülmény különösen fontossá teszi a nemzetközi áruegyezmények szerepének, lehetőségének tudományos vizsgálatát. Kívánatos hangsúlyozni, hogy a nemzetközi nyersanyagpiacokra történetileg jellemző bizonyos fajta szabályozás, szervezettség. E piacok — a polgári politikai gazdaságtan kifejezésével élve — tipikusan a „nem tökéletes piacok” közé tartoznak, mivel monopo- lizáltságuk kivételesen magas fokú, a kompetitiv piaci folyamatok a nyersanyagforgalomnak viszonylag szűk körére korlátozódnak. Ez a körülmény igen nagy mértékben a nyersanyagtermelés nagyfokú monopo- lizáltságának (pontosabban oligopolisztikus struktúrájának) a piaci tükröződése. Valójában a nemzetközi nyersanyagpiacok már régóta nem „szabad piacok” abban az értelemben, hogy az áralakulás csupán a piaci erők szabad játéka alapján valósulna meg. A gyakorlatban a piaci erők működését több irányból kiinduló közvetlen (és közvetett) szabályozások módosították, illetve módosítják. Ilyen szabályozásnak tekinthető a nemzetközi vállalatokon belül adminisztratív transzferárakon lebonyolódó forgalom, a nemzetközi vállalati kartellek árpolitikája, a hosszú lejáratú szállítási szerződések, az OPEC-típusú nemzetközi kormányzati termelői kartellek és a nemzetközi áruegyezmények. A nemzetközi vállalati és kormányzati termelői kartellek a piacszabályozást a termelők (exportőrök) érdekei alapján végzik. A nemzetközi áruegyezmények viszont a termelők (exportőrök) és a fogyasztók (importőrök) együttműködésén, érdekeik kölcsönös figyelembevételén nyugszanak. A szerző definíciója szerint a „nemzetközi áruegyezmények meghatározott nyersanyagok termelői és fogyasztói, illetve exportőrei között kötött olyan középlejáratú multilaterális kormányközi megállapodások, amelyek célja az adott nyersanyag rövid távú piaci ármozgásának korlátozása a kereslet és kínálat szabályozása révén”. A szerző a nemzetközi nyersanyagpiacok szabályozására — ezen belül a nemzetközi áregyezmények létesítésére — irányuló kísérleteket történelmileg vizsgálja. A XX. század elejétől napjainkig vezeti végig a szabályozási mechanizmusok fejlődését. Ha rendszerezni kívánjuk a nemzetközi áregyezmények szabályozó szerepéről alkotott vélemények második világháború utáni fejlődését, akkor legalább négy jellegzetes megközelítést figyelhetünk meg. Az első az 1948. évi havannai chartában fogalmazódott meg, amely azt a háború utáni amerikai felfogást tükrözte, hogy a nyersanyagpiacok szabad működése a világ erőforrásainak optimális allokációjához vezet és ösztönzi az elmaradott országok gazdasági fejlődését. A charta ezért a nyersanyagpiacok működésébe való kormányközi beavatkozást csak kivételes körülmények között tartotta megengedhetőnek (túlzottan nagy hiány vagy túlkínálat, illetve olyan
