Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Valki László: Van-e szankciója a nemzetközi jognak?
nyesülése az esetek túlnyomó többségében mindenfajta kényszer alkalmazása nélkül történik”, aminek kapcsán „nem szabad lebecsülni a világ közvéleményének szerepét sem”.2 Nagy Károly szerint is jelentős szerepet játszik a nemzetközi jogban a szankció és a kényszer. Kétségtelen — állapítja meg —, hogy a nemzetközi jog kikényszerítésének módja nem azonos a belső jogéval, „a kettő közötti különbség azonban nem az alkalmazható módszerek tekintetében, hanem sokkal inkább az arányokban van.”3 A belső jogban ugyanis túlnyomórészt a jogalanyok fölött álló közhatalmi jellegű erőszakszervezet alkalmaz szankciót, némely esetben azonban megengedett a megtámadott személy védekezése (jogos önvédelem) vagy a birtokháborítás önhatalmú elhárítása is. A nemzetközi jogban az arány fordított: az esetek túlnyomó többségében a sértett állam maga alkalmaz a jogsértővel szemben önsegély útján kifejtett kényszert, kivételesen azonban a közhatalmi jellegű kényszer gyakorlásának is helye van az ENSZ részéről, ha valamely állam támadó cselekményével megsértette a nemzetközi békét és biztonságot. Nagy Károly szerint egyébként a belső jogi és a nemzetközi jogi kényszer annyiban is hasonló egymáshoz, hogy mindkettőt az állam alkalmazza, tehát a kényszer állami jellegű.4 Lehetne még folytatni az idézetek sorát, annyi azonban máraz eddigiekből is kitűnik, hogy a nemzetközi jogászok válasza a címben feltett kérdésre hellyel-közzel pozitív, s hogy a szakemberek és az újságolvasók megítélése eltér egymástól. Ez sajátos módon azzal magyarázható, hogy mind az előbbiek, mind az utóbbiak lényegében a belső jogból indulnak ki, a belső jogot veszik vonatkoztatási alapul, csak éppen eltérő módon. A nemzetközi jogászok azt állítják, hogy nem jog a jog szankció és kényszer nélkül, tehát e kategóriák a nemzetközi jogból sem hiányozhatnak, míg az újságolvasók a nemzetközi jogtól kérik számon azokat a szankciókat és kényszerintézkedéseket, amelyeket a belső jogban oly gyakran alkalmaznak. Mi a szerepe a szankciónak és a kényszernek a belső jogban? Idézzünk akár marxista, akár nem marxista szerzőket, a szankciót és a kényszert valamennyien meghatározó jelentőségűnek tartják. „Jognak vagy jogi normarendszernek nevezzük — írja Sxptácyjey Mihály — az uralkodó osztály akaratát kifejező, állami kényszerrel biztosított magatartási szabályok összességét.”5 „A jog nem más, mint sajátos társadalmi technika” — állapítja meg Hans Kelsen, majd így folytatja: „E társadalmi technika az emberek kívánatos magatartásának az ellentétes magatartás kényszerrel fenyegetésével történő előidézésében áll.”6 Kulcsár Kálmán szerint „a jogszabály mögött álló állami hatalom a kikényszerítés lehetőségével olyan társadalmi valóság, amelyet figyelmen kívül hagyni (mármint az egyéneknek) nem lehet, s amely az érvényesség lényeges biztosítéka. A lehetőség azonban — teszi hozzá —, ha azt nem követi a tényleges végrehajtás, tehát az állami szervek által is kikényszerített tényleges társadalmi gyakorlat, csak formailag biztosíthatja a jogszabály hatályát. A jogsértés esetén a szankciónak ... az esetek többségében követnie kell a jogsértést, mert a tényleges érvényesülés csak így biztosítható.”7 Azonos fogalom lenne tehát a belső jogban a szankció és a kényszer? Egyes álláspontok szerint igen. Mások azon a nézeten vannak, hogy a jogi szankció azonos tartalmú a jogkövetkezménnyel. Eszerint minden normának van valamilyen szankciója, amely egyaránt lehet pozitív és negatív, azaz hátrány vagy jutalom jellegű jogkövetkezmény.8 52
