Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Kolláth György: A jelenlegi Brazil külpolitika néhány sajátossága
tői ütötte el az amerikai nukleáris energetikai ipar egyik reprezentánsát, a Westinghouse Electric multinacionális vállalatot, amely egyébként az első brazil atomerőművet építi Angra dós Reisben. Ez a kooperációt is előirányzó szerződés nemcsak a megrendelés volumene, illetve az amerikai vállalat kiszorítása miatt érdekes, hanem azért is, mert megteremti a lehetőséget, hogy Brazília vertikálisan integráltan fejleszthesse nukleáris iparát és megteremthesse távlati nukleáris önállóságának alapjait. Brazília az NSZK-val együtt mindeddig sikeresen ellenállt az amerikai nyomásnak. Az amerikai kifogásokkal szemben azt ismételgeti, hogy nem hagyja magát hegemonista módon korlátozni nukleáris ipara (jövőbeli nagyhatalmi státusának egyik záloga) fejlesztésében, de kész garanciákat adni az atomenergia békés célú felhasználásával kapcsolatban, beleértve bizonyos ellenőrzés lehetőségét is. Bár nyomós okok is vannak arra, hogy a brazil ígéretek őszinteségében kételkedjünk, mégis helytelen volna eltúlozni a brazil nukleáris ipar most kezdődő kiépítéséből fakadó veszélyeket. Brazília belátható időn belül még csak megközelíteni sem lesz képes a vezető nagyhatalmak, a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris potenciálját, és nukleáris ipari fejlődésével még közvetlen latin-amerikai környezetben sem áll egyedül. Legfontosabb dél-amerikai riválisának, Argentínának már van is működő atomerőműve, és emellett rendelkezik — ha nem is élenjáró, és nagyrészt nemzeti keretek között kifejlesztett — önálló nukleáris technológiával. A hetvenes évek közepétől kezdve a brazil gazdaság sebezhetősége nyíltabban jelentkezett, s megnőtt a külkapcsolatokra ható diverzifikációs kényszer. Az ehhez való igazodás további problémákat vetett fel: Brazília számára megnőtt a fejlődő országok jelentősége mint nyersanyagforrások és mint a brazil feldolgozó-ipari exporttermékek piacai; a fejlődő országokkal kiépítendő kapcsolatok perspektíváit viszont ronthatta a Brazíliáról kialakult, a feltétlen amerikabarátság által meghatározott kép. Emellett Brazília rákényszerült a szocialista országokkal való fokozott kapcsolatépítésre is. Mindez további távolságtartási manőverekre késztette Brazíliát az Egyesült Államokkal kapcsolatban, az ún. felelősségteljes pragmatizmus koncepciójának továbbfejlesztésére, olyan értelmű kibővítésére, miszerint az „ideológiai határok” nem akadályozhatják a gazdasági kapcsolatok bővítését. A brazil vezetés persze ebben az időszakban már belpolitikai szempontból is nyugodtabban kezelhette az ilyesfajta kapcsolatbővítéseket: sikerült a haladó szellemű belső ellenzéket teljesen elhallgattatni, részben fizikailag megsemmisítenie, és közvetlen szomszédaival is neki rokonszenvesebb jobboldali rendszerek jutottak uralomra (uruguayi és chilei fordulat). Nőtt az a meggyőződés, hogy az antagonisztikusan ellentétes társadalmi rendszerű országokkal való kapcsolattartásnak nem lesznek a brazil rendszerre nézve nemkívánatos belpolitikai következményei. Az Egyesült Államokkal való súrlódás felületeit mindezek mellett növeli az is, hogy a brazil vezetést rendkívül érzékenyen érintik a mindenkori washingtoni kormányzat külpolitikai propagandalépései, így legutóbb például a Carter-kormányzat emberi jogokkal kapcsolatos kampánya. A brazil katonák nem tudnak és nem is akarnak a belső elnyomás fokán a legfőbb szövetséges kedvéért sem enyhíteni, ez alapvetően ellentétes biztonsági koncepciójukkal és gyakorlatukkal. A két ország közti feszültségeket azon44
