Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Kolláth György: A jelenlegi Brazil külpolitika néhány sajátossága
rendszerek maradjanak fenn. Ugyanakkor a brazil katonai rendszer a belbiztonság kérdését a külső fölé helyezi. A brazil fegyveres erők rendeltetésével kapcsolatban Bethlem tábornok, a brazil fegyveres erők kötelékében legerősebbnek tartott 3. hadsereg parancsnoka 1977 februárjában így nyilatkozott: „A jelenlegi szakaszban a belső biztonság problémái sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek, mint a külső biztonság problémái, mivel egy forradalmi háború veszélyei sokkal nagyobbak és közvetlenebbek, mint egy külországgal folytatott háborúé.“1 Ez a szemlélet közvetve a brazil hadiipar fejlődési irányá- ben is kifejeződik. A brazil hadiipar által gyártott bonyolultabb harceszközök támadó értéke nem éri el egy komoly fegyveres nemzetközi konfliktus által megkívánt szintet, ezek a fegyverek elsősorban az ország hatalmas területének hatékonyabb ellenőrzését és a hadsereg belső elnyomó funkcióinak (például őserdei gerillaellenes harc) hatékonyabb gyakorlását szolgálják. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni azt, azt is, hogy Brazília százalékosan nem költ többet bruttó nemzeti termékéből fegyverkezési célokra, mint a latin-amerikai és általában a fejlődő országok többsége, és Brazília lakosságából százalékosan kisebb hányadot tart fegyverben, mint legerősebb szomszédja, Argentína. A biztonság értelmezésében történt változások, illetve hangsúlyeltolódások mellett nagyobb hangsúlyt kapott a biztonság és a gazdasági potenciál, illetve gazdasági potenciál és a hatalmi politika viszonyának elemzése is. Elsősorban a világháborúk tapasztalatai vezettek annak felismeréséhez, hogy a katonai biztonság, a védelmi képesség egyik legfontosabb feltétele a kellőképp fejlett gazdasági-ipari háttér, és hogy a hatalmi aspirációk érvényesítésének legfontosabb záloga a gazdasági potenciál szakadatlan növelése. A gazdasági expanzió maximális felgyorsítása, a növekedés stabilitásának biztosítása, az egyre nagyobb, ugyanakkor külsőleg igen érzékeny termelőapparátus folyamatos működtetése feltételeinek biztosítása a brazil külpolitika egyik súlyponti feladatává vált. Sokan ennek alapján tisztán gazdasági indítékúnak érzik főleg az 1968 utáni brazil külpolitikát. Edmar Bacha Brazíliáról írt tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy „az 1964 utáni tekintélyuralmi rezsim, mivel nem volt tömegbázisa arra, hogy szabad választások révén kerüljön kormányra, gazdasági teljesítményei révén próbálta létjogosultságát igazolni”.2 Ettől már csak egy lépés a brazil külpolitika öncélú gazdasági orientációjáról beszélni. Az adott körülmények között természetes, hogy a belső elnyomásra épülő rendszer belpolitikai propagandájában a gazdasági növekedés megkülönböztetett helyet foglal el; emellett a tőkésnek mint olyannak létérdeke és lételeme a gazdasági expanzió, s a megváltozott nemzetközi környezetben a regionális közép-, illetve nagyhatalommá válás lehetőségét valósággá változtatni csakis a gazdasági potenciál növelése útján lehet. Brazília hatalmi aspirációihoz néhány statikus tényező eleve adott. Az ország 8,5 millió négyzetkilométeres területével és jelenleg már több mint 110 milliós lakosságával a világ területileg ötödik, népesség szempontjából hetedik legnagyobb országa. Nincsenek túlnépesedési (abszolút túlnépesedési) problémái, s habár a feltárt területek százalékos aránya igen alacsony, a legtöbb nyersanyagban mérhetetlenül gazdag. Területének nagysága és elhelyezkedése növeli stratégiai fontosságát: Chilét és Ecuadort kivéve minden dél-amerikai országgal határos, és igen hosszú tengerpartja miatt a dél40
