Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Kolláth György: A jelenlegi Brazil külpolitika néhány sajátossága
nyugdíjas katonatisztek gyakran és aktívan vettek részt egyes pártok tevékenységében, v szerepeltek a pártok vezető posztjain, indultak egyes pártok színeiben a különféle szintű választásokon, így az elnökválasztásokon is; gyakran tűntek fel mint vállalatok igazgató- tanácsának tagjai vagy elnökei, nemegyszer mint főrészvényesek és tulajdonosok. A hadsereg mint intézmény is fontos tényező volt az ország politikai életében. A tábornoki kar állásfoglalásai a kormány sorsa szempontjából nemegyszer döntő jelentőségűek voltak. Eltérően azonban a spanyol—amerikai szomszédságtól, Brazíliában (legalábbis a huszadik században) a hadsereg jóval ritkábban vette át nyíltan, katonai juntával az ország ügyeinek közvetlen irányítását, illetve a junták tartósan nem maradtak fenn. Szerepük többnyire a nekik (illetve a rájuk leginkább ható érdekcsoportoknak) nem tetsző politikus vagy kormány eltávolítására és az új, nekik rokonszenvezett kormányzat hatalomra segítésére korlátozódott; azután általában visszahúzódtak a közvetlen hatalom- gyakorlástól. 1964-ben a brazil és a nemzetközi közvélemény jelentős része, sőt, a puccsot támogató brazil jobboldali polgári pártok zöme is azt hitte, hogy valami hasonló fog történni. Az, hogy a brazil hadsereg ezúttal tartósan berendezkedett a legfelsőbb politikai hatalom gyakorlására, hosszú, több tényező által meghatározott folyamat eredménye. A hatvanas évek elejére kialakult társadalmi-politikai feszültségek nagyságrendjüknél és természetüknél fogva olyan, a burzsoázia számára nemkívánatos változásokkal fenyegettek, amelyek megelőzésére, illetve elfojtására a hazai nagytőke, illetve az őket támogató és velük összefonódott nemzetközi tőkés hatalmi központok (elsősorban az Egyesült Államok) egy újabb polgári, civil kormány működését (és a — bármennyire formális és korlátozott — polgári demokrácia működési mechanizmusát) már nem tartották elegendő biztosítéknak. Ezzel párhuzamosan a hadsereg és a vezető államigazgatási funkcionáriusok, vállalkozók, menedzserek közötti összefonódás és együttműködés a korábbinál magasabb szintűvé és bonyolultabbá vált, ami nagymértékben megmagyarázza abrazil katonai rendszer jelenlegi hatalomgyakorlási formáit, sajátos munkamegosztását egy konzervatív technokrata réteggel. A szélsőjobboldali tábornokok csoportja gondoskodik a burzsoázia hatalmának biztonságáról, biztosítja a nagytőkés osztály gátlástalan és korlátlan uralmának belpolitikai feltételeit és kereteit, míg a felvázolt politikai és gazdasági modell részleteinek kidolgozását és megvalósítását egy technokrata, civil elit rétegre bízza. Annak, hogy a brazil nagytőke és külföldi támogatói a katonai megoldás mellett döntöttek, volt egy fontos nemzetközi vetülete is: a kubai forradalom után a puccs szerves része volt a reakció latin-amerikai ellentámadásának. Az Egyesült Államok számára igen fontos volt, hogy a kubai példa a latin-amerikai kontinens legnagyobb országában ne találjon követőkre. Az aggodalmakra pedig volt ok: Jänio Quadros nem sokkal elnökké választása előtt Kubába utazott, majd már elnökként, röviddel a Playa Girón-i invázió előtt, Osvaldo Dorticóshoz intézett táviratában Brazília támogatásáról biztosította Kubát. Az első Punta del Este-i konferencia után pedig Quadros meghívta Brazíliába Che Guevarát, és az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette. Quadrost még ugyanabban hónapban, 1961 augusztusában lemondatták. A helyébe választott addigi alelnök, Joao Goulart, elődjénél árnyaltabban, visszafogottabb 38
