Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Doernberg, Stefan: A reakciós erők enyhülésellenes kampányának veszélyessége
különfélébb értelmezések keverednek, amelyek lényegüket tekintve enyhülésellenes koncepciók. Itt nagyon pontosan el kell választani azokat az erőket, amelyek hibás elképzeléseik és politikájuk veszélyes részcéljai ellenére mostanáig partnerek voltak az enyhülési folyamatban és azok is maradnak, és azokat, amelyek — gyakran céljaik álcázására kényszerülve — az enyhülési folyamatot ellentétébe, nevezetesen a hidegháborúba és kedvező feltételek esetén valódi háborúba kívánják fordítani. Az ilyen megkülönböztetés nem könnyű, mivel a különböző csoportosulások és áramlatok közötti határok egybemosódnak. A tőkés államok államférfiai a monopoltőke legkülönfélébb érdek- csoportjainak befolyása alatt állnak, politikájukban időnként az egyik, máskor a másik irányzatnak engedelmeskednek. Az imperializmus rendszerének belső törvényszerűségei, az abból következő expanziós törekvések, a kalandorság és brutalitás bizonyosan a legfőbb okai a Nyugat azon politikusai következetlenségének, ingadozásainak és veszélyes ellenakcióinak, akik felismerték, hogy a szocialista országok békés egymás mellett élésre, nemzetközi együttműködésre és a béke közös megőrzésére irányuló javaslatainak elfogadása történelmi szükségszerűség. Az enyhülés a mai világban a különböző társadalmi rendszerek számára egyaránt szükséges folyamat, amely csak a két világrendszer államainak együttes részvételével valósulhat meg. Az enyhülés mikéntjéről folytatott ideológiai vitában egyértelműen azok a problémák kerülnek előtérbe, amelyek a szocializmus és az imperializmus közötti kibékíthetetlen ellentétben gyökereznek. Ezek a következők: — a katonai tényező szerepe a jelenben és a jövőben, — a békés egymás mellett élés alkalmazhatóságának területe, — az időtényező. Vegyük sorra ezeket külön-külön, bár szorosan összefüggnek. A béke megőrzésének szocialista koncepciója abból indul ki, hogy a politikai enyhülésnek katonai enyhüléssel való kiegészítéséről nem lehet lemondani. A fegyverzet korlátozása és fokozatos csökkentése révén a nemzetközi kapcsolatok rendszerét úgy kell átalakítani, hogy a katonai tényező végül is kiiktatódjék a politikából. A polgári politológusok különféle koncepciói túlnyomó többségükben azt célozzák, hogy a katonai tényezőt fenntartsák, sőt tovább növeljék. A békének ezek szerint az államközi megegyezések és a „reális elrettentés” (azaz a tömegpusztító fegyverekkel való fenyegetőzés) kombinációján kellene nyugodnia. A politikában ez a katonai tényező elsődlegességéhez a fegyverkezési hajsza állandó fokozásához vezet. E szerint a tézis szerint szükséges, hogy a világ hozzászokjon a félelem mind magasabb tudományos-technológiai színvonalon újra teremtődő egyensúlyához, minthogy ennek hatása jótékony, stabilizáló; a béke megőrzésének feltétele eszerint az imperialista tömbrendszerek további megerősítése. Túl messzire kellene mennünk ahhoz, hogy feltárjuk mindazon okokat és tényezőket, amelyek az imperialista politikának ehhez a koncepcionális vezérfonalához vezettek. Erről csupán annyit: a militarizmus az imperializmus immanens alkotórésze, egyaránt van külpolitikai, belpolitikai, közgazdasági és ideológiai funkciója. Éppen a fokozott fegyverkezés elvi irányvonala, valamint ezen irányvonal gya43
