Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Szerb István: Kinai kisebbségek a délkelet-ázsiai országokban
intézkedés, mely — adott esetben — személyes gazdasági érdekeiket „sérti”, feltüntethető úgy is, mint „méltányos jogaik és érdekeik” sérelme. A KNK 1975-ös és 1978-as alkotmánya — a 27., illetve az 54. paragrafusban — változatlanul tartalmazza azt a megállapítást, hogy „az állam védelmezi a külföldön élő kínaiak méltányos jogait és érdekeit”. Marandandó állásfoglalása tehát ez a maoista külpolitikának. A KNK kormánya az ötvenes évtizedben, akkori külpolitikai irányvonalának, a bandungi konferencia szellemének megfelelően olyan álláspontot képviselt a kérdésben, melyben helyesen érvényesültek az osztályszempontok, mely nem adott teret túlzó, nacionalista jellegű megnyilvánulásoknak, alapvetően nem szorgalmazta az érintett kínai kisebbségek asszimilációjának gyorsítását, de azt nem is gátolta. Ennek legegyértelműbb példája a kínai és a vietnami párt azon elvi megállapodása volt, hogy a Vietnam északi felében élő kínai származásúak a VDP irányítása, „gondoskodása” alá kerülnek. De ugyancsak pozitív példaként említhető az 1955-ben Indonéziával kötött államközi egyezmény is (Csou En-laj és Szunario akkori külügyminiszter írta alá), mely az Indonéziában élő kínai származásúak kettős állampolgársága kérdésének rendezését irányozta elő kétéves periódus alatt, az önkéntes választás elve alapján. (A választás elmulasztása esetén az apa állampolgárságát tekintették irányadónak.) A Kínai Népköztársaság általános külpolitikai irányvonalának megváltozásával, a nacionalista célok, érzelmek és törekvések fölerősödésével módosult a kínai származású kisebbségek irányában követett politika is. A kínai vezetés vonalának bizonyos fokú térnyerését a délkelet-ázsiai kínai kisebbségek körében elősegítette, hogy a kulturális forradalom legzűrzavarosabb, önelszigetelő szakaszának végével Kína gyors ütemben normalizálta, majd bővítette kapcsolatait a vezető kapitalista országokkal, s ezáltal bizonyos körökben kétségtelenül növekedett tekintélye. Ezzel párhuzamosan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tajvani rezsimet az Egyesült Államok már nem támogatja igazán, és a kínai kisebbségek „érdekeinek képviselőjeként” is egyre inkább visszaszorul. A térségben élő kínaiaknak mint eszköznek a nyílt felhasználására a maoista vezetés először a kulturális forradalom idején tett kísérletet, arra buzdítva e közösségeket, hogy a KNK-ban zajló események mintájára szervezzék meg saját kulturális forradalmukat. Ezek a törekvések, mint ismeretes, nem sok eredménnyel jártak, részben a kínai közösségek természetes ellenállásán buktak meg, részben az érintett államok hatóságainak egyértelmű fellépésén. A kínai vezetés internacionalista alapoktól való teljes eltávolodását, a belső hatalmi harc szempontjai alapján történő állásfoglalásait jelzi az az értelmetlen lépése, mellyel a felszabadító háborúban álló Vietnamba is át akarta plántálni — a helyi kínai származású kisebbség felhasználásával — a kulturális forradalmat. A Thaiföld és a KNK közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét bejelentő közös közlemény (1975. július 1.) 8. pontja kizárólag a kínai származásúak kérdésével foglalkozik. Érinti a kettős állampolgárság kérdését, megállapítva: „. . . a KNK kormánya kijelenti, hogy nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Mindkét kormány úgy véli, hogy mindazok a kínai nemzetiségűek, akik thaiföldi állampolgársággal rendelkeznek, 39
