Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Szerb István: Kinai kisebbségek a délkelet-ázsiai országokban
automatikusan elveszítik kínai állampolgárságukat. A Thaiföldön élő azon kínaiakat, akik úgy döntenek, hogy saját szabad akaratukból megtartják kínai állampolgárságukat, a kínai kormány — következetes politikájával összhangban — arra fogja ösztönözni, hogy tartsák tiszteletben a Thaiföldi Királyság törvényeit, valamint a thaiföldi nép szokásait és éljenek vele barátságban... Méltányos jogaikat és érdekeiket a KNK kormánya támogatja, a Thaiföldi Királyság kormánya pedig tiszteletben tartja.” A korábbiakban idézett kínai állásfoglalás tehát itt is visszatér, hasonlóan homályos módon. ra. Meggyőződésünk szerint mindazok a kísérletek, melyek arra irányulnak, hogy a Dél- kelet-Azsia országaiban élő kínai nemzeti kisebbségeket „ötödik hadosztályként” felhasználják a KNK nagyhatalmi, nacionalista, hegemonista tervei szolgálatában, legfőképpen és a legtragikusabb módon maguknak az érintett kisebbségeknek ártanak. E kínai közösségek ugyanis minden gazdasági hatalmuk, ezen keresztül érvényesíthető politikai befolyásuk, viszonylag jelentős lélekszámnövekedésük ellenére — Malaysia és Szingapúr kivételével — mindenütt kisebbségben vannak, és ez a helyzet minden jel szerint nem is fog megváltozni.* Ha a térséget mint egészet tekintjük, Vietnamon és az új úton elindult másik két indokínai országon kívül jelenleg nem találunk olyan országokat, melyekben a KNK-nak a kínai származásúak irányában folytatott nacionalista vonalát higgadt nemzetiségi politikával ellensúlyoznák. Természetesen nagy a felelősségük maguknak az érintett kínai kisebbségeknek is. Jövőbeni sorsuk alakulása attól is függ, mennyire hagyják magukat félrevezetni a maoista vezetés nacionalista mámorától. Bizonyos jelek aira mutatnak, hogy e kínai közösségek is látják helyzetük rendkívül kényes voltát. Hosszú távon ugyanis mindkét irányból feloldhatatlan az az ellentmondás, hogy egy szocialista ország képviselje más országok burzsoá elemeinek érdekeit. Ami a kínai nemzetiségűek asszimilációjának pillanatnyi állását illeti, a következőket regisztrálhatjuk. A térség mohamedán országaiban a vallás egyelőre olyan akadály, melyen elakadnak az asszimilációs kísérletek. A buddhista országokban igen lassan ugyan, de mint a történelem során mindig is, folyik a beolvadás. Ebben az összefüggésben ki kell emelni Vietnamot és Indokína másik két szocialista államát, ahol a helyes, lenini nemzetiségi politika részeként a kínai kisebbségek teljes állampolgári egyenlőséget élveznek, anyanyelvűket, kultúrájukat őrizve és ápolva vesznek részt a szocializmus építésében, annak védelmezésében. * A Le Mond Diplomatique 1979. 2. számának nem hivatalos kínai közlések felhasználásával készített becslése szerint évtizedünk elején Vietnamban 1 500 000, Laoszban 60 000, Kambodzsában 435 000, Thaiföldön 3 400 000, Malaysiában 3 250 000, Burmában 500 000, Indonéziában 3 100 000, Szingapúrban 1 580 000, a Fülöp-szigeteken 520 000, Bruneiben 32 000 kínai származású élt. 40
