Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Szerb István: Kinai kisebbségek a délkelet-ázsiai országokban
koztatási eszközök a jobboldal kizárólagos befolyása alatt álltak. Mindezzel párhuzamosan azonban a délkelet-ázsiai országokban élő kínai származásúak érzékelhetően bekapcsolódtak a helyi baloldali mozgalmakba, nem egy esetben aktívan támogatták az ország kommunista pártját. Legszemléletesebben ez az Indokínai KP és a kínai nemzetiségek viszonyában tükröződött. A párt 1930-ban kidolgozott „Politikai téziseiben” már szerepel az a megállapítás, hogy „a kínai származású munkások és dolgozók a vietnami forradalom szövetségesei”. Ugyanezen okból az Indokínai KP 1941-ben a Viet Minh-nel egyidejűleg hozta létre a „Kínai Származásúak Szervezete a Haza Megmentésére” nevű szervezetét. Mindez természetesen következett az indokínai és a kínai párt akkori együttműködéséből. Nagyarányú és aktív volt még a kínai kisebbség részvétele a malájföldi, a thaiföldi és az indonéz baloldali mozgalmakban, beleértve a fegyveres harcot is. Malaysia azonban minden szempontból különleges példa, hiszen a kínai származásúak már a két világháború között is a lakosságnak közel a felét tették ki (évtizedünkben pedig már több mint a felét). II. A Kínai Népköztársaság állásfoglalásai a délkelet-ázsiai kínai kisebbségek ügyében a Délkelet-Ázsia egészét érintő mindenkori elképzeléseknek megfelelően alakultak. Az 1949 utáni új kínai politikai mechanizmus kialakításakor létrejött a KKP KB „Tengerentúliak Kérdésével Foglalkozó Munkabizottsága”, illetve ennek kormány- szintű megfelelője (gyakorlatilag önálló minisztériumi hatáskörrel), a „Külföldön Élő Kínaiak Ügyeivel Foglalkozó Bizottság”. A KNK első alkotmányának 98. paragrafusa megállapította: „a Kínai Népköztársaság védelmezi a külföldön élő kínaiak méltányos jogait és érdekeit”. Kétségtelen, hogy ez a megfogalmazás, feltehetően szándékosan, több szempontból is homályos. Nem tisztázza ugyanis pontosan, kiket tart „kínaiaknak” a KNK kormánya, és mik azok a „méltányos jogok és érdekek”. Ám a kérdés nem olyan egyszerű. Az érintett országokban élő „kínaiak” túlnyomó többsége ugyanis már nem első generációs emigráns, hanem az adott országban született. Kínai állampolgársággal nem mindig rendelkezik, az esetek egy részében a helyi lakosságba való asszimilálódásának folyamata előrehaladt. A legmegbízhatóbb fogódzó a „kínai származás” kategória viszonylag eredményes kezelhetőségének kialakításához az lehet, ha „kínai származásúaknak” azokat tekintjük, akik állampolgársági helyzetüktől, asszimilálódásuk fokától, a Kínával való közvetlen kapcsolatok minőségétől függetlenül vállalják a „kínai kulturális tudathoz” való egyértelmű kötődést. Az alkotmány idézett 98. paragrafusának talán még a fentieknél is homályosabb, az osztályszempontokat elködösítő megfogalmazása a „méltányos jogok és érdekek” kifejezés. Arról van szó ugyanis, hogy a Délkelet-Azsiában élő kínai közösségek tagjainak jelentős része kapitalista tevékenységet folytat, következésképpen minden olyan 38
