Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Szerb István: Kinai kisebbségek a délkelet-ázsiai országokban
a XIX. S2ázad második felétől) a nemzeti formákat öltő ellentéteknek, gyűlölködéseknek vált egyik okává. Annak ellenére, hogy a beolvadás általában igen lassú volt, természetesen mindig folyt; különösen felgyorsult azok esetében, akik menekültként vagy egyéb okok miatt család nélkül érkeztek. Az esetenkénti gyorsabb asszimilációban szerepe volt a kulturális közelség fokának is. Kína és a délkelet-ázsiai államok politikai-hatalmi kapcsolatai az európai gyarmatosítás koráig Egyenes arányban a Kínától való földrajzi távolsággal, a kínai központi hatalom mindenkori erejével, az adott állam belső szervezettségének pillanatnyi állapotával, a délkeletázsiai országok többsége — az egységes kínai birodalom kialakulásától az európai gyarmatosításig tartó majdnem két évezred folyamán — valamilyen mértékben függött Kínától. Miből állt ez a „függés”, pontosabban mik voltak állandó elemei? Az egész, két évezredes korszakon tulajdonképpen egyetlen olyan kínai törekvés húzódik keresztül, mely állandónak tekinthető. Az az igény, hogy az érintett országok uralkodói ismerjék el a kínai császár, az Ég Fia, égi akaraton nyugvó, morális „fensőbbségét”. E konfucianista hagyományokban gyökerező igény természetesen meglehetősen ködös hatalmi viszonyokat takarhat. A„fensőbbség” elismerésének fogalmába belefér egy állam katonai meghódításának ténye is, de takarhat csupán olyan erőviszonyt is, melyben valamely külföldi uralkodó formálisan nyilatkozik csak az Ég Fiának fensőbbségéről. A „fensőbbség” elismerése a kínai császári udvarnak rendszeresen küldött ajándékokban fejeződött ki. Ezt a politikai viszonyrendszert (tributary system), mely fénykorait természetesen a központosító, erős kínai dinasztiák idején élte, valóban csak az adott partnerország helyzetének tényszerű elemzése alapján lehet — minden egyes esetben másként — minősíteni. Legkeményebben, egyértelmű hatalmi alávetettséget jelentett a Kínához legközelebb eső országok életében, mindazonáltal ezekben az esetekben sem volt szó tudatosan alkalmazott, „állampolitika rangjára emelt” sinizálási vagy kapitalista értelemben vett kizsákmányolási törekvésekről. Ez utóbbiakról olyannyira nem, hogy — ismereteink szerint — az érintett államok közül egyetlenben sem folyt valamiféle kínai irányítású „nyersanyag”-kitermelés, Kína nem valósított meg semmiféle, érdemi nagyságrendű, élelmiszerimportot, ezen országok másokkal folytatott cserekereskedelmét pedig érdektelenül szemlélte. Mindennek okai természetesen a kínai gazdasági-társadalmi rendszer kapitalista fejlődés előtti állapotában keresendők. A Délkelet-Ázsiába irányuló kínai migráció a gyarmatosítás fénykorában A délkelet-ázsiai államokban korábban letelepedett és kereskedelmi közvetítő tevékenységet folytató kínai közösségek a XIX. század második felében, de főként a hatvanas, hetvenes évektől kezdődően egyértelműen érzékelték, hogy az európai gyarmati rendsze35
