Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Feld, J. W.: A nyugat- európai szocialista pártok külpolitikája
Foster jelzi, hogy az SPD keleti politikájából jelenleg hiányzik a dinamizmus. Okát a nyugatnémet nacionalizmusban és Schmidt erőteljesebb nyugati orientációjában jelöli meg, bár arra is rámutat, hogy a keleti politika dinamikája jelentős részben az NSZK-n kívüli tényezőktől függ. A szerző hangsúlyozza, hogy az SPD nyugati politikájában az 1970-es években került előtérbe a szupranacionális intézmények építése, a transznacionális pártszervezés és az EGK intézményeinek demokratizálása. Ugyanakkor az SPD még nem tartja időszerűnek a holland javaslatot a közvetlen nyugat-európai szociáldemokrata párt létrehozására, hanem minden párt teljes autonómiája mellett a pártprogramok fokozatos harmonizálását tűzte ki célul. Svédország. Nils Andrénnek, a stockholmi Nemzetvédelmi Kutatási Intézet nemzetközi és társadalomtudományi osztályai vezetőjének kiindulópontja, hogy a svéd szociáldemokraták kulcspozícióban vannak a svéd politikai életben, annak ellenére, hogy a kormányrudat ki kellett adniuk a kezükből 1976-ban. A bukás a szavazatoknak csak 0,9 %-án múlt, a Svéd Szociáldemokrata Párt továbbra is Svédország legnagyobb és legbefolyásosabb pártja maradt. Ideológiai, kulturális és gazdasági tekintetben a svédek európaiaknak tekintik magukat. Ezt alátámasztja, hogy történelmi szempontból tekintve a svéd szociáldemokraták erős európai kapcsolatokkal rendelkeznek, a szociáldemokrácia eszméjét Dánia közvetítésével Németországból importálták. A német befolyás később brit kapcsolatokkal színesedett, a második világháború óta pedig a nyugatnémet és az osztrák szociáldemokratákkal való privilegizált kapcsolatok tartják elevenen az európaiság gondolatát. Mivel az európai integráció kiépülésének korábbi fázisaiban a szociáldemokraták voltak kormányon, a párt álláspontja gyakorlatilag azonos a svéd kormányéval. Ennek értelmében a svédek csatlakoztak minden olyan európai szervezethez, amelyet összeegyeztethetőnek tartottak semlegességi politikájukkal. Ugyanakkor gyanakvással tekintettek az európai mozgalom fejlődésére, amíg annak alakulása döntően az olasz és a nyugatnémet kereszténydemokratáktól és a francia gaulle-istáktól függött. Ez a tartózkodó magatartás sok tekintetben ma is jellemző. A svéd szociáldemokraták elképzeléseiket a nyugat-európai integrációval kapcsolatban először 1961-ben fogalmazták meg. Az akkori miniszterelnök, Erlander a hangsúlyt Svédország semlegességi politikájára helyezte. Úgy ítélte meg, hogy a svéd érdekek, az ország cselekvési szabadsága és a hagyományos semlegességi pozíciók veszélybe kerülnének, ha Svédország csatlakozna az EGK-hoz. Anglia csatlakozása után a többi EFTA-ország számára is szükségessé vált, hogy ismét fontolóra vegye az EGK-hoz fűződő kapcsolatait. Ennek jegyében született meg hosszas habozás után a svéd kormány 1971-es nyilatkozata. Eszerint Svédországnak alapvető érdeke, hogy aktívan részt vegyen a nemzetközi gazdasági kooperációban, ezért a lehető legszorosabb, megértő és tartós kapcsolatokat kívánja fenntartani az EGK-val, a semlegesség álláspontjának fenntartása mellett. Andrén felhívja a figyelmet arra, hogy a kormánynyilatkozat több pontatlanságot tartalmaz : nem derül ki a határozatból, milyen mértékű volt a belső ellenkezés az EGK-val való svéd együttműködés kapcsán; nem történt utalás a Svéd Szociáldemokrata Párt aktív szerepére az európai szociáldemokrata pártok közötti együttműködésben (utalásképpen hivatkozik itt Palme szerepére a Portugál Szocialista Párt támogatásában, valamint a helsinki konferencián elhangzott beszédére); nem világos, hogy a svéd szociáldemokraták Európa-politikájába mennyire játszik bele a harmadik világgal kapcsolatos politikájuk, és végül, nem foglalkozik a nyilatkozat a védelem kérdésével sem. Az 1976 óta eltelt időszak politikája arra mutat, írja Andrén, hogy a svéd üzleti körök nem kívánnak változtatni azon a gyakorlaton, amely a brüsszeli vitákon való közvetlen részvétel nélkül kívánja biztosítani a svéd érdekeket a Közös Piaccal való kapcsolatban. A Norvégiával foglalkozó esettanulmány szerzője Martin Saeter, a Norvég Külügyi Intézet tudományos igazgatója, aki a norvég szociáldemokraták Nyugat-Európával kapcsolatos elgondolásaiban három, egymással szoros kapcsolatban álló mozzanatot vizsgál: az enyhülést, a 154
