Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Feld, J. W.: A nyugat- európai szocialista pártok külpolitikája

A második világháború után a Munkáspárt volt az egyik fő mozgatója az Atlanti Szövetség megvalósításának és a nyugat-európai újrafelfegyverkezési programnak. Ezen a téren Bevin örökségét Wilson tovább gazdagította a hetvenes évek elejétől, amikor még szorosabbra fűzte Anglia és az Egyesült Államok kapcsolatait. Hadügyminisztere, Roy Mason pedig a NATO- szabványosítás és a szövetség tagjai közötti szorosabb együttműködés egyik fő szószólója volt.

Az atlantizmus iránt mutatott lelkesedés az EGK-tagság lagymatag megítélésével párosul munkáspárti körökben. A szerző Denis Healey nyomán elemzi a labouristák fenntartásait az európai integrációval kapcsolatban a második világháború óta, és úgy látja, hogy a párton belül több tényező is táplálja az EGK-ellenes vonalat:

— a hit a brit szociáldemokrácia felsőbbrendűségében;

— az a meggyőződés, hogy könnyebb a szociáldemokráciát építeni egy országban, mint egy „kapitalista klubban”;

— végül a hidegháborús Európa kötöttségeitől, illetve ezek maradványaitól való tartózkodás.

Az NSZK-ról C. R. Foster, az Atlanti Tanulmányok Bizottságának titkára készített tanulmányt, és abban az SPD külpolitikai stratégiájának alkalmazkodási folyamatait vizsgálta az 1950-es évek közepétől az 1970-es évek közepéig. A szerző élesen megkülönbözteti az SPD hatalomra kerüléséig terjedő időszakot az SPD későbbi kormányszerepének periódusától. Két lényeges állomást rögzít ebben a fejlődésben: 1) Schumacher és Ollenhauer vonala a második világháború után gyakorlatilag valamennyi európai intézmény elutasításán alapult. A szociáldemokraták elvetették a nyugat-európai integrációt mint a német egység fő akadályát, és elutasították az újrafelfegyverzési politikát is. Az egységes és semleges Németország elgondolásához álltak közel.

Figyelemre méltó, hogy az SPD stratégiájának legdöntőbb változásait a szerző 1957-hez köti. A közhit szerint ugyanis az 1959-es godesbergi program volt a választóvíz. Foster szerint az SPD-n belüli viták során már 1957-ben elfogadták a római szerződést, és ezzel gyakorlatilag a nyugat-európai integráció létrehozását is, anélkül hogy az újraegyesítési kérdés rendeződött volna.

2) Az 1959 utáni periódusban az SPD külpolitikai programja az adenaueri külpolitika minden vívmányát asszimilálta, és a gyakorlatban ez a párton belüli mérsékelt szárny (Wehner, Erler és Brandt) győzelmét jelentette. A godesbergi program nem volt kifejezetten külpolitikai program, de már szerepeltek benne olyan javaslatok, mint az enyhülés övezetének létrehozása Európában és a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása. Ugyanakkor a program a kontinuitás elemeit is tartalmazta. A két Németország viszonyát illetően az SPD háromlépcsős egyesítési tervet javasolt:

— minden idegen csapat kivonása;

— a két egyenlő német állam „konföderációjának” létrehozása;

— végül „szabad választások”.

Az 1961-es választások idejére az SPD befejezte külpolitikai reorientációját és elfogadta a realitásokat: a NATO-t, az EGK-t, az amerikai csapatok NSZK-ban való állomásozását stb.

Az NDK határozott berlini intézkedései nyomán indult meg a keleti politika átértékelésének folyamata. A szerző hangsúlyozza, hogy 1961 után lényegében a két német állam status quójának nyugati elfogadása, illetve ennek felismerése a párton belül meggyorsította az SPD- külpoiitika realitásokhoz való alkalmazkodásának folyamatát. Az SPD keleti politikája kettős igényre támaszkodik: egyfelől fel akar zárkózni a többi nyugati enyhülési politikához, másrészt a Brandt-féle európai békerendszer koncepciójának végrehajtása motiválja. A keleti politikában a Brandt-féle koncepciót kiegészíti a Bahr-féle elgondolás, amely nyíltan kimondja, hogy az európai rendezés a kölcsönös elismerésen és a feszültség csökkentésén alapszik, és hogy el kell vezetnie az európai „szuperhatalmi hegemónia” végéhez. így minden nép eljut az önrendelkezéshez, amely távlatilag a „német újraegyesítés” perspektíváit is tartalmazza.

I53