Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Balázs József: Az enyhülés tartalmáról
3. A feszültség enyhülése olyan folyamat, amely elsősorban a háború megakadályozását eredményezi és megszilárdítja a békét és a nemzetközi biztonságot. 4. A feszültség enyhüléséhez nem elég a szubjektív jóakarat kinyilvánítása. Konkrét akciók révén materializálódnia kell a gyakorlatban, mindenekelőtt a sokoldalú együttműködésben. 5. Az enyhülés folyamatában a felek kölcsönösen megőrzik ideológiai identitásukat. Egyik féltől sem lehet elvárni, hogy a másik akaratának megfelelően megváltoztassa társadalmi rendszerét. 6. Az enyhülés nem feltételezheti a világban fennálló társadalmi-politikai status quo fenntartását. Az enyhülés nem jelenti és nem is jelentheti a történelmi fejlődés objektív folyamatainak befagyasztását. 7. Ami a feszültség enyhülésének és a békés egymás mellett élésnek a kölcsönös viszonyát illeti, nincs alapja annak a felfogásnak, hogy az enyhülés „valamivel több, mint a békés egymás mellett élés”, de a „kevesebb” meghatározásának sincs értelme. E fogalmakat az különbözteti meg, hogy míg a békés egymás mellett élés fogalmát a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok kívánatos jellegének meghatározására alkalmazzák, a feszültség enyhülésének fogalmát viszont a közöttük fennálló kapcsolatok megjavításának minősítésére.”5 Georgiev érvelésének alátámasztására idézi A. Gromiko egyik beszédét: „A világviszonylatban meglevő feszültség enyhülése és az enyhülés elmélyítése életbevágóan szükséges a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élés elveire épülő, egyenjogú együttműködési kapcsolatainak fejlesztéséhez.”6 Ezek szerint az enyhülés és a békés egymás mellett élés kölcsönösen feltételezik egymást, és ezen a feltételezettségen belül a békés egymás mellett élés a tágabb fogalom mint a két világrendszer egymáshoz való viszonyát szabályozó alapkövetelmény, amely gyakorlati megvalósulásának feltétele, formája és szakasza az enyhülés. Az enyhülés tehát először úgy jelenik meg, mint a békés egymás mellett élés alapelvéből következő konkrét nemzetközi politika és viszony. Döntő terrénuma a két ellentétes világrendszer kapcsolata, amelyben a konfrontáció és a kooperáció dialektikája érvényesül. Az enyhülés időszakában a hangsúly a kooperatív együttélés normatív rendszerének a megteremtésén és optimális funkcionálásán van. Az enyhülés ebben a vonatkozásban az objektív értékellentétek békés eszközökkel történő folyamatos megoldásának módszere is, az egyenjogúságon alapuló nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Az enyhülés tehát először mint enyhülési politika jelenik meg a világpolitikában. Megjelenésének objektív alapja a nemzetközi erőviszonyok megváltozása, a változás pozitív tendenciáinak kirajzolódása az atomkorszakban, amikor az ellentétes társadalmi rendszereket képviselő államok együttélése szükséges és lehetséges, bár a társadalmi rendszerek antago- nizmusa történelmileg elkerülhetetlenül fennmarad.7 A nemzetközi erőviszonyok pozitív irányú változása mellett ehhez arra is szükség van, hogy az érintett felekben szubjek- tíve is tudatosodjék az enyhülési politika folytatásának szükségessége. Ezt a bonyolult tükröződési és cselekvési folyamatot a Szovjetunió és a szocialista közösség országai tudatosan indították el, míg az ellenfelek — eddig a legtöbb esetben — csak kényszere29
