Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok
lönbözik az olajtermelőktől (nagyobb lehetőség a helyettesítésre, újrafelhasználás, a készletek szélesebb körű földrajzi eloszlása, kisebb jelentőség stb.), s e differenciák nem kedveznek az OPEC-típusú vagy az ehhez közeli helyzet kialakulásának. Ezért korlátozottabb lehetőségeik folytán és jól felfogott érdekükben a már létrejött kormányközi kartellek az OPEC-nál jóval mérsékeltebb politikát folytatnak, s kerülik a fogyasztó országok kormányaival való nyílt összeütközést. Nem tartjuk valószínűnek, hogy egy esetleges újabb nyersanyagpiaci konjunktúra esetén a termelői társulások radikális árpolitikai akciókhoz folyamodnának. A gazdasági elemzést azonban ebben a kérdésben ki kell egészíteni a politikai szempontok vizsgálatával, ugyanis erős ideológiai, politikai töltése lehet egyes nyersanyag-exportáló csoportosulások akcióinak, amelyek mellőzhetik a gazdasági érdek ésszerű számbavételét. Számolni kell olyan szociálpszichológiai tényezők hatásával is, mint „a kölcsönös félelemből és bizalmatlanságból eredő túlzott reakciók, elsietett lépések és döntések”.9 Nem várható átütő siker a kartellkö^i együttműködéstől sem, amelynek előmozdítására, szervezeti feltételeinek megteremtésére a fejlődő országok az utóbbi években erőfeszítéseket tettek. A „termelői hatalom” ilyen jellegű gyakorlása súlyosabban hordozza magában a termelői-fogyasztói konfliktus lehetőségét, mint a termelői társulások önálló fellépése. Ebben az esetben a fogyasztó fejlett tőkés országok kormányai minden bizonnyal elsősorban a nyersanyagszektoron kívüli eszközökkel reagálnának. A „termelői hatalommal” szemben bevetnék a fejlett országok „feldolgozói”, „technológiai”, „élelmiszer”, „segélyezési” stb. hatalmát, ellenőrizhetetlen mértékig kitágítva ezzel a nemzetközi konfrontáció kereteit. A „kollektív termelői hatalom” egyoldalú gyakorlása tehát senki számára nem hozna tartós hasznot, egyetlen eredménye a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szétzilálása lenne. Mind a termelő, mind a fogyasztó országok valós és hosszú távú érdekei az együttműködés irányába mutatnak. A nemzetközi áruegyezmények piacszabályozó szerepe A nemzetközi vállalati és kormányközi termelői kartellek a piacszabályozást a termelők (exportőrök) érdekei alapján végzik. A nemzetközi áruegyezmény viszont a nemzetközi piacszabályozás olyan intézménye, amelyben egy nyersanyag exportőrei és importőrei közép távú többoldalú kormányközi megállapodás alapján, a piacszabályozás meghatározott eszközeire támaszkodva a rövid távú piaci árhullámzás mérséklésére (stabilizálására) törekszenek az exportőrök számára jövedelmező, az importőrök számára pedig elfogadható árszínvonalon. A második világháború után a nemzetközi áruegyezmények három jellegzetes megközelítése figyelhető meg. Az első az 1948. évi havannai chartában fogalmazódott meg. Ez azt a háború utáni amerikai felfogást tükrözte, hogy a nyersanyagpiacok szabad működése a világ erőforrásainak optimális elosztásához vezet, s ösztönzi az elmaradott országok gazdasági fejlődését. A charta ezért a nyersanyagpiacok működésébe való kormány37
