Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Nemes Pál: A nemzetközi helyzet napjainkban
I. Az utóbbi három évtized története azt mutatja, hogy egyes amerikai vezető körök nehezen tudnak szabadulni korábbi illúzióiktól. A második világháború után az Egyesült Államok vezetői az „amerikai évszázad” beköszöntét jelezték, azt jósolták, hogy az elkövetkező száz évben az Egyesült Államok lesz a világ vezető hatalma s a földgolyón lényegében az történik majd, amit az amerikai monopóliumok kitervelnek. Az amerikai világuralom materiális alapja a hatalmas amerikai gazdasági potenciál, az új és modern fegyverzetek nagy arzenálja és az amerikai tőke óriási nemzetközi befolyása volt. A nagyon is nyers gazdasági érdekektől vezérelt amerikai törekvéseket megfelelő ideológiai lepelbe burkolták: a demokrácia és a szabadság védelmét, az amerikai politikai intézmények és eszmék, az amerikai életforma mindenekfölöttiségét propagálták. Alig egy évtizeddel a második világháború befejezése után rá kellett döbbenniük az amerikai vezető köröknek, hogy elképzeléseik megvalósítása távolról sem megy olyan simán, mint gondolták. A monopoltőkés körök világuralmi törekvéseinek határozott ellenfele, a szocialista világ megerősödött, kialakult a szocialista világrendszer, lényegesen megnőtt a kommunista és munkásmozgalom ereje és nemzetközi befolyása. A gyarmati rendszer szétesése után egész sor haladó fejlődő ország jött létre, amely nem volt hajlandó minden további nélkül teljesíteni az amerikai óhajokat. A béke és a biztonság, a békés nemzetközi együttműködés ellen irányuló amerikai terveket az egész világ elítélte. A koreai agresszió kudarca, a németországi amerikai politika viszonylagos eredménytelensége, a magyar ellenforradalmi kísérlet gyászos vége, a vietnami amerikai kaland súlyos következményei és más események azt jelezték, hogy az erőviszonyok jelentős eltolódása a szocializmus, a haladás javára nem teszi lehetővé a hidegháború folytatását, s az amerikai vezetőknek reálisabb, a valósághoz közelebb álló politikára kell áttérniük. így jutottak az amerikai vezető körök a hatvanas évek végén arra a következtetésre, hogy valamiféle modus vivendit kell találniuk a szocialista országokkal, nincs más, mint a békés egymás mellett élés politikája alapján elfogadni az enyhülés koncepcióját, s ennek előmozdítása érdekében a szocialista országokkal közös lépéseket tenni. Persze az amerikai vezető körök — beleértve egyes reálisabban gondolkodó köröket is — nem fogadták kitörő lelkesedéssel ezt a perspektívát. Régi terveikről nem akartak lemondani, s jórészt csak azért fogadták el az amerikai külpolitika új koncepcióját, mert azt hitték, hogy változatlan céljaikat a békés egymás mellett élés keretében, az enyhülés segítségével is elérhetik. Úgy vélték, hogy az enyhülést felhasználhatják a fejlett tőkés országok meglazult egységének helyreállítására, a fejlődő világban a haladás térnyerésének megállítására, ezen országok felsorakoztatására az Egyesült Államok mögé, a szocialista társadalmi rendszer fellazításának erősítésére, a szocialista országok egységének gyengítésére. A kommunista és munkásmozgalomban a széthúzás fokozódását remélték. Egyszóval: az amerikai vezető körök azt hitték, hogy a békés egymás mellett élés, az enyhülés elfogadása elősegíti régi céljukat, a szocializmus, a haladás térnyerésének megállítását és e folyamat visszafordítását. 14
