Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Szkorov, A.: Nyugat-Európa és a fejlődő országok: a gazdaság és a politika kérdései
kapcsolataik, gazdasági befolyásuk megőrzésének óhaja határozza meg, továbbá az, hogy nem tudták kiheverni a közelmúlt gazdasági válságának következményeit. Ami az NSZK-t illeti, a hazai ipar termékeinek nagyfokú versenyképessége, valutájának szilárdsága és erős világpiaci helyzete lehetővé teszi, akárcsak Japán számára, hogy keményebb vonalat képviseljen az új nemzetközi gazdasági rend sok kérdésében. Az egyes nyugat-európai államok politikájának említett sajátosságai visszatükröződnek az átalakítás konkrét kérdéseiről vallott nézeteikben. A. nem^etkö^i kereskedelem területén a fejlődő országok két főbb javaslatot tettek: 1. stabilizálják a nyersanyagtermékek kereskedelmét olyan integrált nyersanyagprogram elfogadásaival, amelynek értelmében 6 milliárd dollár értékű ütközőkészleteket hoznak létre; és 2. könnyítsék meg a fejlődő országok által exportált késztermékek bejutását az iparilag fejlett államok piacaira. A nyugat-európai államok elvben egyetértettek azzal, hogy stabilizálni kell a fejlődő országok exportbevételeit, ám szinte kivétel nélkül ellenezték azt az elképzelést, hogy stabilizálják a nyersanyagárakat és az iparcikkek áraihoz kapcsolják („indexálják”) azokat, arra hivatkozva, hogy a nyersanyagárak mesterségesen magas szinten tartása erősen ösztönözné az inflációnövekedést. Ugyanakkor egyetértettek azzal a gondolattal, hogy több szakaszban ütközőkészleteket kell létrehozni bizonyos nyersanyag- és élelmiszer- fajtákból. Az EGK egyeztetett álláspontja ebben a kérdésben az, hogy intézkedéseket kell hozni a túlzott áringadozások kiküszöbölésére többek között ütközőkészletek segítségével, ugyanakkor növelni kell a nyersanyag-feldolgozást a fejlődő országokban, amivel stabilizálni lehet exportbevételeiket. A közös alap kérdésében a nyugat-európai országok az Egyesült Államokhoz igazodva olyan álláspontra helyezkedtek, amely ellentmond a fejlődő országok követeléseinek mind finanszírozási forrásait, mind pedig céljait és igazgatásának rendszerét illetően, mert az alapot csupán úgy tekinti, mint az exportbevételek stabilizálásának lehetséges eszközét és nem mint a fejlődő országok gazdasága diverzifikációjának és fejlesztésének eszközét. Rugalmasabb álláspontot foglal el ebben a kérdésben Franciaország, amely az elsők között járult hozzá ahhoz, hogy az ütközőkészleteket a nyersanyagfogyasztók és a nyersanyagtermelők együttesen finanszírozzák. Ami azt a követelést illeti, hogy liberalizálják a fejlődő országok iparcikkeinek a fejlett tőkés államok piacaira való bejutását, a nyugat-európai hatalmak többsége kész megvizsgálni azt a kérdést, hogy bővítsék azon árucikkek listáját, amelyekre kiterjed az általános preferencia rendszer; de tiltakoznak a nem vám jellegű korlátozások eltörlése ellen, mert ez a fő eszköze a fejlődő országok ipari exportja visszatartásának. Amellett nyilvánvaló, hogy ha a kedvezményben részesülő árucikkek sorát valóban kibővítik akkor ez mindenekelőtt a multinacionális társaságok fiókintézeteinek, nem pedig a fejlődő országok hazai vállalatainak termékeit érinti. Az általános preferenciarendszer kibővítésének kérdésében Hollandia, Norvégia, Svédország és Finnország jutott legközelebb a fejlődő országok álláspontjához. Valt/táris-pén^ügyi területen a fejlődő országok legfőbb követelése, hogy bővítsék a ioi
