Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés

4. A környezetvédelem és a tudományos kutatás szabadsága

Nem kell hosszasan bizonyítani, hogy a két kérdéskörnek olyan szabályozása, amely optimálisan figyelembe veszi az általános érdekeket, a tengerjogi konferencia egyik legfontosabb eredménye volna.

A tengerek és az óceánok szennyeződése nemcsak közvetlen károkat okoz a tenger élővilágának kipusztításával és a partok beszennyezésével, hanem veszélyezteti Földünk egész ökológiai egyensúlyát is. A tengerszennyeződés elleni rendszabályok kidolgozásakor a konferenciának két, egyaránt szélsőséges álláspontot kell leküzdenie, hogy az említett egyetemes érdekeket érvényesíteni tudja:

— bár a szennyeződés 90%-át szárazföldi források okozzák, a parti államok jelentős része, különösen a fejlődő államok, nem kívánnak hatékony nemzetközi szabályozással fellépni a szárazföldről eredő szennyeződés ellen, elsősorban a megelőző eljárások költségei miatt;

— a hajók okozta szennyeződéssel szemben viszont egyes parti államok (jobbára éppen az előbbi állásponton levők) olyan súlyos, a parti állam joghatóságának kiterjesztésével járó rendszabályokkal kívánnak fellépni, amelyek már veszélyeztetnék a hajózás szabadságát.

A tudományos kutatások szabályozásával kapcsolatban abban teljes az egyetértés, hogy a nyílt tengeren a kutatás szabadságának minden korlátozástól mentesen kell érvényesülnie, míg a parti tengeren a parti állam joghatósága teljes mértékben érvényesül, azaz előzetes beleegyezéstől függ bármilyen kutatási tevékenység. A komoly vita forrása abban rejlik, hogy a létrehozandó gazdasági övezetben, illetve a kontinentális talapzaton hogyan lehet összeegyeztetni a tudományos kutatás eredményességéhez fűződő egyetemes érdekeket az egyes parti államoknak az övezethez kapcsolódó gazdasági, igazgatási és biztonsági érdekeivel. A jelenlegi tervezet ide vonatkozó része, a parti államok nagy többségének követelésére, lényegében a parti államok beleegyezéséhez köti a tudományos kutatást a gazdasági övezetben és a kontinentális talapzaton, de bizonyos, nem túl meggyőző biztosítékokat is előír abban a vonatkozásban, hogy a parti állam „ésszerűtlenül” ne tagadja meg vagy ne késleltesse beleegyezését.17

III. A tengerhez való kijutás és a visszajutás joga, a tranzitáthaladás szabadsága

Ha a tengerhez való kijutás jogáról beszélünk, két kérdést kell mindenekelőtt tisztázni:

— miért van szükség erre a fogalomra, amikor a közlekedés szabadsága általában — vagy a közlekedéshez való jog (jus communicationis) — elfogadottnak tekintett elve az államok közösségének;

— létezik-e jelenleg olyan, általánosan elismert jogelv, vagy olyan nemzetközi jogszabály, amelynek alapján a tengerparttal nem rendelkező államok szabad áthaladást követelhetnek szomszédaiktól.

Az első kérdésre viszonylag egyszerű a válasz. A közlekedéshez kapcsolódó két fogalom közötti különbségtételt az indokolja, hogy míg a parti államok egyrészt szaba9