Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés
don kijuthatnak a mindenki által használható nyílt tengerre, másrészt a világ bármely részébe eljuthatnak a más állam területén való áthaladáshoz tapadó jogi akadályok nélkül, a tengerparttal nem rendelkező államoknak mindkét esetben először az őket a tengertől elválasztó állam (a továbbiakban: tranzitállam) területén kell áthaladniuk, így a tengerparttal nem rendelkező államoknak, hátrányos földrajzi helyzetük következtében, szükségük van egy olyan sajátos jogra, amely a közlekedés általános szabadságán túl az előbb említett hátrányos helyzet kiküszöbölésével hozzájárul az államok közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez, a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi és tudományos munkamegosztás előnyeinek kihasználásához. A második kérdésre adandó válasz már bonyolultabb és sokat vitatott. Szükség van a problémakör történeti vonatkozásainak áttekintésére. 1. A közlekedés szabadságának első jogi megfogalmazása az egyetemes érdekű nemzetközi folyókon való szabad hajózás deklarálásához kapcsolódik. Az 1648-as vesztfáliai békétől kezdve, az 1815-ös bécsi kongresszuson keresztül, az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződésekig többször megerősítették ezt az elvet. Napjainkban a világ valamennyi jelentős, ún. „nemzetközi érdekű” folyóján nemzetközi egyezmények szabályozzák a szabad hajózást és a tengerhez való kijutást.18 A tengerhez való kijutást azonban nem lehet függővé tenni egyedül a nemzetközi hajózható folyókra vonatkozó szabályozástól, két okból sem. Először, a tengerparttal nem rendelkező országok közül számos országnak — különösen Afrikában — nincs lehetősége ilyen nemzetközi folyó igénybevételére. Másodszor, helytelen volna a tengerhez való kijutás jogát a folyami hajózásra leszűkíteni, mivel egyrészt ez nem vonatkozna a közúti és vasúti szállításra, másrészt pedig gyakran célszerűbb a tranzitforgalmat egy másik tranzitállam területén át megközelíthető tengeri kikötőbe irányítani.19 A közlekedés szabadságának első egyetemes jellegű megfogalmazását a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya tartalmazta, amelynek 23. szakasza e) bekezdése szerint a Szövetség tagjai „megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a közlekedés és az átmenő forgalom szabadságát, valamint az egyenlő elbánást a Szövetség valameny- nyi tagjának kereskedelme számára biztosítsák”. A tengerparttal nem rendelkező államok tengerhez való kijutásának kérdésével — mint önálló problémakörrel — az első világháborúig nem foglalkoztak. Wilson elnök 14 pontja említette először ezt a kérdést úgy, hogy az akkori Szerbiának és a létrehozandó Lengyelországnak kívánta biztosítani „a szabad és biztonságos kijutást a tengerhez”.20 Ez az elv azonban nem kapott helyet általános érvényességgel az Egyezségokmányban. A Nemzetek Szövetsége égisze alatt azonban ebből a szempontból fontos konferenciát tartottak 1921-ben Barcelonában. Ez három fontos okmányt fogadott el, mégpedig: a nemzetközi folyókon való hajózás rendjéről; a tranzitáthaladás szabadságáról; a tengerparttal nem rendelkező államok azon jogának elismeréséről, hogy saját lobogójuk alatt hajózhatnak. A legutóbbi, harmadik helyen említett okmány lényegében rövid, egymondatos nyilatkozat volt, és a három okmány közül csak ez említette meg külön a tengerparttal io
