Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: A "Capotorti-jelentés"
5. A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 27. cikkében meghirdetett elvek alkalmazása5 A megkérdezett államok zöme úgy válaszolt az albizottság kérdésére, hogy a területén lakó kisebbségeknek „joguk van megőrizni és fejleszteni kultúrájukat”. A kulturális fejlődés biztosítása más gondokat vet fel ott, ahol nagy létszámú, összefüggő területen élő kisebbségi csoportokról van szó (itt a területi autonómia megadása lehetséges), és ott, ahol a nemzetiségi lakosság kis létszámú, szétszórt településű. A lakosság területi elhelyezkedése, a társadalmi-politikai rendszerek, a gazdasági fejlettségi szintek, az adott ország jogi kultúrája, hagyományai befolyásolhatják a „kultúrához való jog” kisebbségekre vonatkozó értelmezését. Mit értünk pontosan a kisebbségi kultúra „szabad gyakorlásán”? A 27. cikk valójában nyitva hagyja az állami támogatás fontos kérdését. A „kultúrához való jognak” a jogelmélet értelmezése szerint is6 — elvben — magába kellene foglalnia az államok kötelezettségét e jogok érvényesítésének biztosítására; kulturális intézmények létesítésére és fenntartására. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egy sor — zömmel fejlett tőkés — ország a kisebbségi kultúra szabad gyakorlásán csak engedést, tűrést, tolerálást ért; az állam nem negatív, de passzív viszonyulását e csoportok művelődési igényeihez. Capotorti külön elemzi a 27. cikk megvalósításának formáit: az oktatás, a kultúra terjesztése, a kisebbségi vallásgyakorlás és a nyelvhasználat jogi-politikai szabályozása terén. Az oktatással kapcsolatban megállapítja: „Az oktatási politikát kulcselemnek kell tekintenünk annak megítélésében, hogy az etnikai és nyelvi kisebbségek tagjai gyakorolhatják-e a saját kultúrához való jogukat. .. Mégis — jegyzi meg a szerző — számos ok miatt (így a történelmi fejlődés sajátosságai, a gazdasági-társadalmi fejlődés alacsony szintje, előítéletek a többségi csoport részéről stb.). több országban komoly akadályok tornyosulnak a kisebbségek tényleges egyenjogúsága elé az oktatásügy terén.”7 A magyar nemzetiségi oktatás tapasztalatait ismertetve8 Capotorti külön kiemeli azt a törekvést, hogy nemzetiségi pedagógusainkat részben Magyarországon, részben a megfelelő anyaországban (Csehszlovákia, NDK, Jugoszlávia, Románia oktatási intézményeiben) készítjük fel tevékenységük folytatására. A kultúraterjesztés eszközeiből (sajtó, rádió, televízió, könyvtárak, múzeumok, színházak stb.) való arányos részesedésének is nagy jelentősége van a kisebbségek számára. A fejlődő országokban a kultúraterjesztés hagyományos eszközeinek kisebb, modern eszközeinek (rádió, televízió) annál nagyobb a szerepük. A tömegkommunikáció új formái igen alkalmasnak bizonyultak a civilizációs alapfogalmak megismertetésére az írástudatlan tömegek körében. A művelődési propaganda pedig csak akkor lehet hatásos, ha helyi nyelven, a különböző etnikai csoportok anyanyelvén szól a lakossághoz. A vallási kisebbségek szabad vallásgyakorlásának kérdése napjainkban különösen néhány harmadik világbeli országban jelent gondot; ott ahol máig fennmaradt az államvallás intézménye, ahol a politikai felépítmény és a többségi egyház ideológiailag-szer- vezetileg összefonódik. Igen változatos képet mutat a nyelvhasználat jogi-politikai szabályozása a vizsgált ál92
