Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: A "Capotorti-jelentés"
Jamokban. Vannak országok (pl. Magyarország, Lengyelország, az NDK, Dánia, Srí Lanka, USA), amelyek egy hivatalos (állam-) nyelvet ismernek el, de a közélet számos területén intézkednek más nyelvek használatáról is. Néhány állam egyes földrajzi körzeteiben — többnyire autonóm területeken — a kisebbségi nyelvet hivatalos nyelvnek tekintik (pl. Ausztria: Karintia—szlovén; Olaszország: Valle d’Aosta—francia, Bolzano— német). Más államok nem ismerik az államnyelv fogalmát, alkotmányuk a területükön élő minden nemzet és nemzetiség nyelvét egyenrangúnak nyilvánítja (Szovjetunió, Jugoszlávia). A soknyelvűség elismerésének negyedik típusát azok az államok alkotják, amelyek két vagy több hivatalos nyelvet iktatnak törvénybe: pl. Csehszlovákia (cseh és szlovák); Svájc (német, francia, olasz); Belgium (francia, flamand, német); Finnország (finn és svéd); Izrael (héber, arab); Kanada (angol, francia). A tanulmány külön elemzi azokat a területeket (például az állami szervekkel való kapcsolat, bíróságok előtti nyelvhasználat, földrajzi elnevezések, sajtó, az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás nyelvhasználata), amelyeknek jelentősége különleges a nyelvi jogok tényleges érvényesülésének megítélésében. 6. A Capotorti-jelentés értékelése Külön kell vizsgálnunk a Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottság tanulmányának politikai és tudományos jelentőségét. A tanulmány létrejötte arról tanúskodik, hogy a nemzetközi szervezetek — mindenekelőtt az ENSZ — újra nagyobb figyelmet fordít a kisebbségek nemzetközi védelmére. A nemzetközi kapcsolatokban bekövetkező változások, a kisebbségi problémák helyenként robbanásszerű jelentkezése, az etnikai öntudat általános fokozódása, számos megválaszolásra váró, új vagy újjászülető társadalmi, politikai, ideológiai kérdés igényelte egyre erőteljesebben a helyzet átfogó, globális felmérését. A Capotorti nevével jelzett, de kollektív véleményt, egy ENSZ-szerv állásfoglalását tükröző tanulmány politikai értékét mindenekelőtt az adja meg, hogy a Kisebbségvédelmi Albizottság fennállásának 30 éve alatt első ízben vállalkozott ilyen nagyszabású munka elvégzésére. Az albizottság által nyilvánosságra hozott zárójelentés a benne ösz- szegzett elvekkel, javaslatokkal pozitívan befolyásolhatja az egyes országok jogkultúráját, a közvélemény és a politikai tényezők álláspontját a kisebbségi kérdésben és hosszú távon módosíthatja a kormányok kisebbségpolitikai gyakorlatát is. Mint ahogy hiba lenne alábecsülni a tanulmány politikai jelentőségét, éppúgy helytelen túlbecsülni azt. Az ENSZ-nek a jövőben is csak igen korlátozott szerepe lesz a kisebbségek nemzetközi védelmének megszervezésében és biztosításában. A világszervezet politikai állásfoglalásai ebben a kérdésben éppúgy, mint más problémák megítélésében, a tagállamok akaratát, véleményét tükrözik; egyes szervei, fórumai ajánlásokat tehetnek a tagállamoknak, de nem kötelezhetik őket politikájuk megváltoztatására. A Capotorti-tanulmány céljának és eszközeinek helyenként szembetűnő ellentmondása is jól mutatja a terület érzékenységét, az albizottság által végzett munka diplomáciai 9i
