Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Pirityi Sándor: A katonai titok, a és fegyverkezés és a biztonság összefüggései
Szövegüket ugyan nem hozták nyilvánosságra, témánk szempontjából azonban címük is kifejező: „A hadászati támadó fegyverek cseréjét, leszerelését vagy megsemmisítését szabályozó eljárások és az azokról szóló tájékoztatás”; „A rakétaelhárító rendszerek és összetevőik cseréjét, leszerelését vagy megsemmisítését szabályozó eljárások és az azokról szóló tájékoztatás”. Az 1972-es szovjet—amerikai csúcstalálkozón a két első SALT-megállapodás mellett született még egy olyan biztonságpolitikai és katonai biztonságtechnikai intézkedéseket ötvöző megállapodás, amely az előzetes és operatív közlések szempontjából figyelemre méltó. Egy nappal a SALT-megállapodások előtt, 1972. május 25-én szovjet- amerikai egyezményt írtak alá Moszkvában ,,a nyílt tengeren és a fölötte levő légitérben az incidensek megelőzéséről”, nyilván abból a megfontolásból kiindulva, hogy a nukleáris háború megelőzéséről szóló intézkedéseket konkretizálják egy olyan közegre, amelyben egyre sűrűbben közlekednek atomfegyverrel felszerelt hadihajók és repülőgépek. Kölcsönös információkat feltételez az egyezményben például magának a „hajó” szónak a szerepeltetése. Ezen — egyebek (pl. haditengerészeti segédhajók) mellett — a felek tengeri haderejéhez tartozó olyan hadihajót kell érteni, amely „a hadihajó nemzetiségét megkülönböztető külső jelekkel rendelkezik, a kormány által megfelelően kinevezett tiszt parancsnoksága alatt áll, akinek neve szerepel a tengeri haderő névsorában, s amelyhez a szokásos haditengerészeti fegyelemnek alávetett személyzet tartozik”. Az egyezmény szerint „a más hajók megfigyelését végző hajók kötelesek olyan távolságban maradni, amely kizárja az összeütközés veszélyét, továbbá kötelesek kerülni minden olyan harcmozdulatot, amely zavarja vagy veszélyezteti a megfigyelés alatt álló hajókat”. Ennek a tilalomnak a betartása a megfigyelést végző hajó részéről voltaképpen annak a szándéknak a közlése, hogy feladata nem terjed túl a megfigyelésen, adott esetben más felszíni hadihajók vagy tengeralattjárók követésén. Ha valamelyik fél lemerült tengeralattjárókkal végez gyakorlatokat, akkor köteles a Nemzetközi Jelzésgyűjteményben előírt megfelelő jelzéseket alkalmazni, hogy a térségben levő tengeralattjárók jelenlétére a hajókat figyelmeztesse. Külön „védi” az egyezmény a repülőgépeket indítófogadó és menetközben üzemanyagot felvevő hadihajókat, amelyeknek mozdulatait nem szabad akadályozni. Még nagyobb óvatosságot és körültekintést, még részletesebb magatartási normákat ír elő az egyezmény a nyílt tengerek fölött közlekedő repülőgépek parancsnokai számára, akiknek érzékeltetniük kell a másik fél hadihajóival, hogy nincs támadó szándékuk, illetve el kell kerülniük az olyan félreérthető mozdulatokat, cselekedeteket is, amelyeket a másik fél támadásként vagy támadásra való előkészületként értelmezhet. A szerződő felek kötelesek legalább három-öt nappal előbb közölni egymással az olyan nyílt tengeri hadmozdulatokat, amelyek veszélyeztetik a másik fél hajózását vagy légiforgalmát. A szovjet—amerikai egyezmény értesüléscserét irányoz elő olyan összeütközések és incidensek esetében, amelyek következtében kár keletkezett, illetve a felek hadihajói és repülőgépei közötti egyéb tengeri incidensek esetében. Az amerikai haditengerészet az 58
