Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Pirityi Sándor: A katonai titok, a és fegyverkezés és a biztonság összefüggései
zenálját, interkontinentális hadászati rakétahordozó légierejét, amelyeket a leszerelés tárgyalásokon a „hadászati támadó fegyverrendszerek” kategóriájába sorolnak. Ez a kétfajta lehetőség az egyik olyan tényező, amely zavarja, ellentmondásossá teszi a katonai információk közlése, valamint a fegyverkezés és a biztonság közötti összefüggéseket. Hasonló zavaró kettősség: mint ahogy téves általánosítás kijelenteni, hogy a katonai titkosságnak, titkolózásnak elkerülhetetlen következménye a feszültség fokozódása, az sem állítható, hogy a másik félről szerzett vagy kapott információ szükségképpen a biztonság fokozása, a fegyverkezés mérséklése, a politikai és katonai enyhülés irányában hat. A stratégiai felderítés az értesülések megszerzését értékeléssel, értelmezéssel, hipotézisek felállításával, következtetések levonásával kapcsolja össze, s ebben a folyamatban a tények nagyfokú politikai vagy katonapolitikai átszíneződése is végbemehet. A helsinki Záróokmányban rögzített bizalomerősítő intézkedéseket is végre lehet hajtani úgy, hogy azok a bizalmatlanság növekedéséhez, a fegyverkezési verseny fokozódásához vezethetnek. Ha az előre bejelentett nagyobb hadgyakorlat agresszív koncepciót fejez ki, ha rendeltetésében kihívó, vagy ha félelmetesen új technikát, vezetési módszereket, kiképzési alapfeltételezéseket tükröz, szükségképpen a másik fél katonai „túlreagálását” fogja kiváltani, még akkor is, ha a hadgyakorlatra — a kölcsönös bizalom érdekében — tucatnyi államból hívtak megfigyelőket. Ugyanígy hat esetleg a legszerényebb, a legzajtalanabb hadgyakorlat is, ha a másik fél megfigyelője azt akarja látni és azt jelenti, hogy „aggodalomra okot adó erődemonstrációról” volt szó. Figyelemre méltó továbbá, hogy a mai körülmények között a szemben álló államok által egymásnak adott információk is sajátos kettősséget mutatnak. A katonai és a katona- politikai területen egyaránt elterjedtek mind az „elrettentési” és erőinformációk (közlések), mind a bizalomkeltő, a „készenléti” és „reagáló” tájékoztatások. Az alábbiakban arról a kevéssé elemzett jelenségről lesz szó, hogy a nemzetközi küzdőtéren egymással szemben álló államok, államcsoportok között — önkéntes kötelezettségvállalások alapján — a kölcsönös biztonságot és bizalmat szolgáló információ- csere folyik, sőt az enyhülés időszakában egyes államok olyan egyoldalú közlésekkel élnek, vagy közlésekkel egyenértékű gesztusokat tesznek, amelyek az egyetemes béke és biztonság szempontjából is jelentősek. Nem volna célszerű az áttekintésben szembeállítani a biztonságpolitikai intézkedéseket és közléseket, hiszen ezek az esetek nagy részében szervesen összekapcsolódnak. A fegyverkezést korlátozó szerződések előírnak például bizonyos közlési kötelezettségeket. Egyfelől a közlések segítik a megállapodások jobb és kölcsönösen megnyugtató végrehajtását, hozzájárulnak a nemzetközi biztonság elemeinek erősítéséhez, precedenst teremtenek, és egyengetik újabb megállapodások létrehozásának vagy a meglevők kibővítésének útját. Másfelől a közlések fogalmát a megbizonyosodást előmozdító tényezők szélesebb körében értelmezzük, ami bevonhatóvá teszi a fegyverkorlátozási és leszerelési megállapodások végrehajtása ellenőrzésének kérdését is. A leszerelési tárgyalások története bővelkedett a leszerelés és az ellenőrzés, a biztonság és a leszerelés, a bizalom és az ellenőrzés fogalompárjainak olyan felvetésében, amely nem segítette elő a továbbhaladást, sőt fedezéket nyújtott a leszerelés ellenfeleinek. A leszerelési javaslatokban és meg52