Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Joó Rudolf: A kisebbségi- nemzetiségi egyenjogúság: néhány alapelv és módszer nemzetközi áttekintése
összehasonlítást célzó munka tapasztalatainak felhasználásával, különböző államok példáin azt vizsgáljuk, hogy melyek a kisebbségi-nemzetiségi jogok fő típusai, és milyen jellemző megoldási módokat ismerünk napjainkban a nemzetiségi egyenjogúság biztosítására. A kisebbségi törekvések, igények kettős jellege A „kisebbségek” és „nemzetiségek” fogalmának meghatározásánál pontosabban a lehetséges számos meghatározás ismertetésével3 nem foglalkozunk. Mégis meg kell említeni, hogy a kérdéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek és szakértők jelentős része, tekintettel a nemzet és a nemzetiség fogalmak igen eltérő használatára, a mennyiségi viszonyítást tartalmazó, és ezért objektívebbnek tűnő „kisebbség” terminust részesíti előnyben, s ehhez kapcsolja a „nyelvi”, „etnikai”, „vallási” s (ritkábban) „nemzeti” jelzőt. Az ENSZ Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottsága első ülésén így határozta meg a kisebbségek fogalmát: „Egy ország nem domináns csoportjai, amelyek, miközben a többséggel egyenjogúak kivannak lenni, bizonyos mértékben differenciált elbánást igényelnek, hogy ily módon megőrizhessék jellemzőiket, amely őket a lakosság többségétől megkülönbözteti.”1 A „kisebbség” általános használatával szemben is okkal lehetnek azonban fenntartásaink. A szocialista kutatók többsége a „nem domináns csoport” minősítést kifogásolja-a meghatározásban: sokan felhívják rá a figyelmet, hogy a számbeli kisebbség nem feltétlenül jelent szociológiai kisebbséget: néhány országban — a legismertebb példa Rhodesia és a Dél-Afrikai Köztársaság — a többség él a másutt kisebbségekre nehezedő társadalmi-kulturális diszkrimináció feltételei között. Ezen kívül a „nyelvi”, „vallási”, „etnikai” jelzők sem egyértelműek, gondoljunk csak a nyelv és a nyelvjárások elkülönítésével, a vallások differenciáltságával, az „etnikum” meghatározásával kapcsolatos nemzetközi vitákra. Ezek taglalása messze vezetne tárgyunktól. Tényként fogadhatjuk el, hogy a nemzetközi jogi és politikai irodalom a „kisebbség” terminust használja. A szélesebb nemzetközi összehasonlítás céljából ezért ebben a tanulmányban megtartjuk mind a „nyelvi, nemzeti kisebbség”, mind a hazai és általában kelet-európai irodalomban gyakoribb „nemzetiség” kifejezést is. Az imént idézett meghatározás két eleme: ,,a többséggel egyenjogúak kívánnak lenni”, míg „bizonyos mértékben differenciált elbánást igényelnek!', a kisebbségi-nemzetiségi törekvések, igények kétirányúságára utal. Az igényeknek megfelelően kettős a kielégítésüket célzó jogok és állami, politikai intézkedések iránya is: a kisebbségekhez tartozó személyeknek biztosítani kell a minden állampolgárt megillető státust, valamint a kisebbségi sajátosságok megőrzését szavatoló különleges jogokat. Ez a két terület egymástól elválaszthatatlan: az adott jogi-politikai rendszer akkor törekszik a tényleges egyenjogúság megvalósítására, ha a kisebbségek társadalmi szükségleteit nemcsak mint általános állampolgári igényt, hanem mint egy sajátos társadalmi 28
