Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Joó Rudolf: A kisebbségi- nemzetiségi egyenjogúság: néhány alapelv és módszer nemzetközi áttekintése
csoport (a hozzá tartozó személyek) speciális igényét is szem előtt tartja. A többnemzetiségű társadalmakról 1965-ben megrendezett ljubljanai ENSZ-szeminárium is ennek a két igénynek megfelelően csoportosította a kisebbségi jogokat, illetve a megvalósításukat elősegítő állami-politikai cselekvéseket: „1. Intézkedések foganatosítása az emberi jogok s az alapvető szabadságjogok diszkrimináció nélküli biztosítására. 2. Intézkedések sajátos jogok biztosítására, abból a célból, hogy a kisebbségek meg tudják őrizni jellemzőiket: a) a kisebbség joga, hogy használhassa nyelvét a mindennapi életben, hivatalos kapcsolatokban, a bíróságok előtt, gyűléseken stb.; b) a kisebbség joga önálló oktatási intézmények létrehozására és saját hagyományai, jellemzői autonóm fejlesztésére. c) A kisebbségek egyenrangú kezelése gazdasági és politikai téren.5 Tanulmányunk a továbbiakban ezt a csoportosítást követi. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok diszkrimináció nélküli biztosítása Az állampolgári egyenjogúság a kisebbségi-nemzetiségi jogok érvényesülésének előfeltétele. A legtöbb állam alkotmánya — az emberi jogok általános deklarációjával összhangban —- nyelvre, fajra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül biztosítja az alapvető állampolgári jogokat. így a választópolgári jogot, a szervezkedési jogot, a munkavállalási jogot, a lelkiismereti, szólás- és sajtószabadságot, a személyi szabadságot és sérthetetlenséget stb. Viszonylag kevés olyan alkotmányról és jogi-politikai rendszerről tudunk — a legismertebb példa a Dél-afrikai Köztársaság apartheid rendszere —, amely nyíltan diszkriminál állampolgárainak különböző csoportjai között. Ennél gyakoribb a nyelvi, nemzetiségi, vallási szempontok szerinti közvetett hátrányos megkülönböztetés, amely éppen rejtettségénél fogva nehezebben is bizonyítható. Az erőszakos elkülönítés mellett az általános emberi jogokat sértő (s többnyire kisebbségeket érintő) diszkrimináció szélsőséges formája a tömeges kitelepítés. A második világháború alatt és után, elég gyakori jelenség volt kontinensünkön: több millióan szenvedték következményeit. Ma már ritkábban fordul elő. Egyik legutóbbi példája több ezer ázsiainak néhány afrikai országból történt kitelepítése. Az élethez való jog a legalapvetőbb emberi jog. Ehhez kapcsolódva szólnunk kell a tömeges népirtásról, a genocídiumról. Az 1948-ban született, s 1951-ben életbe lépett, népirtást tiltó nemzetközi egyezmény, amely az egyes népcsoportokat az ellenük elkövethető legsúlyosabb cselekedettől, a fizikai megsemmisítéstől védi. Az egyezmény jelentősége természetesen igen nagy a kisebbségvédelem szempontjából is. Mindamellett a népirtást tiltó egyezményben a kisebbségekhez tartozó személyek biológiai megsemmisítésének tilalmáról, fizikai tiíléléséröl van szó, s nem a kisebbség fennmaradásának biztosításáról. Az egyezmény nem tiltja a kulturális genocídiumot (más szóval: az etnocidiumot), amelynek 29
