Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 4. szám - Kiss J. László: Az enyhülés nyugati felfogásairól

csökkentsék. A jelenség lényegét úgy határozza meg — talán a legáltalánosabban — a Concise Oxford Dictionary, mint a „feszült kapcsolatok enyhülését, különösen államok között”.1 A Le Petit Robert, a kis francia enciklopédia a fogalmat (détente) a feszültség (tension) ellentéteként fogja fel, mint a „feszültség oldódását” és mint azt a „kellemes állapotot, amely ebből származik”. A francia lexikon szerint az enyhülés mint a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok leírására szolgáló fogalom a „nemzetközi feszültség csökkenésére” vonatkozik, és a „koegzisztencia és az enyhülés politikájával” azonosítható.2

Egyes szélsőséges felfogások nem látnak lényeges különbséget a hidegháború és az enyhülés között. André Fontain a Le Monde-ban arról írt, hogy az enyhülés nem más, mint a hidegháború folytatása más eszközökkel, s nem ritkán a hidegháború eszközeivel is.3

Ernst Nolte nyugatnémet történész a hidegháborúról írt nagyszabású összehasonlító munkájában az enyhülést a hidegháború látens szakaszának nevezi, hangsúlyozva, hogy a „társadalmi vallásháborúk”, azaz a két világrendszer közötti ideológiai harc folytonossága nem szakadt meg.4 Más felfogások az enyhülést békés eszközökkel folytatott egyoldalú konfrontációnak tekintik, avagy a hidegháború után a „hideg béke” korszakának.5

Azok a felfogások, amelyek a jelenséget történelmi perspektívába helyezik, az enyhülést a nemzetközi rendszer fejlődésének egy szakaszaként értelmezik. Beszélnek „első” és „második” enyhülésről, amely szerint a hidegháborúnak is voltak „enyhült” és ebből következően az enyhülésnek is vannak „feszült” szakaszai.6 Más felfogásban az enyhülést olyan periódusnak tekintik, amely a legjobb esetben is csupán átmeneti stádium a hidegháború konfliktusokkal terhes időszakától a béke eljövendő állapota felé.7

Hogy a polgári koncepciók sokféleségéből a legfontosabb felfogásokat összefoglaljuk, olyan előtérbe állított kritériumok alapján, mint az enyhülés struktúrája, szubjektumai, formái és tartalma, valamint terjedelme és dinamikája stb., négy fő csoportot különböztetünk meg. Mindenekelőtt azokat a felfogásokat vizsgáljuk, amelyek az enyhülést a funkcionális kooperációval azonosítják, majd azokat, amelyek a békés változás fogalmával operálnak. Az enyhülés strukturális felfogásához soroljuk azokat a koncepciókat, amelyek a jelenség bipoláris és szimmetrikus voltára hívják fel a figyelmet. Vizsgálatunk befejező részét az enyhülés interakción, azaz kölcsönhatáson alapuló felfogásai alkotják, amelyek formalizáló törekvéseik mellett számos dialektikus elemet rejtenek magukban. Az enyhülés polgári felfogásainak bármiféle csoportosításakor számolnunk kell azzal, hogy az egyes, tipikusnak tartott koncepciók hasonló vagy azonos módszertani és ideológiai elemeket tartalmaznak. Ez nem véletlen, hisz valamennyi felfogás társadalmi gyökerei közösek. Mivel az általuk használt felosztást végső soron az áttekinthetőségre való törekvés indokolja, elképzelhető annak finomítása, módosítása, sőt egyéb kritériumok alapján másfajta klasszifikáció is.

4