Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
dig a hidegháborús szemlélet foglya. Fraser szerint a világon „nincs igazi enyhülés”, a nemzetközi helyzet „bizonytalan és veszélyekkel terhes”. 1976. június 1-i parlamenti programnyilatkozatában hat súlyos veszélyforrást sorolt fel. Többek között kijelentette: „Az enyhülésbe vetett bizalom ellenére az enyhülés nem stabilizálta a kapcsolatokat a nagyhatalmak között. . . Sőt, egy új fegyverkezési verseny reális perspektívának látszik.” Szerinte nem következett be „a politikai és katonai feszültségek igazi, általános enyhülése”.44 A veszélyek elhárítása érdekében mindennél fontosabb — érvel a jelenlegi ausztrál kormány — az amerikai—ausztrál szövetség megerősítése, a Munkáspárt kormányzása idején „megrendült bizalom” helyreállítása. Ausztráliát — mondják — közvetlenül fenyegeti a Szovjetunió, amely „növeli jelenlétét az Indiai-óceánon”. Az Egyesült Államokkal való konzultációk eredményeképpen hallgatólagosan kiterjesztették az ANZUS hatályát az Indiai-óceánra (a szerződés szövegében ugyanis csak a Csendes-óceán térsége szerepel). Ismét engedélyezték a nukleáris meghajtású amerikai hadihajók látogatásait az ausztrál kikötőkben. A Fraser-kormány támogatja a Diego Garcia-i amerikai bázis kiépítését, és csöndesen eltemette a békeövezet eszméjét, amelyet pedig az Indiai-óceán mentén fekvő Indonézia és India is támogat. Fraserék károsnak bélyegezték a délkelet-ázsiai semleges övezettel és a Csendes-óceán atommentesítésével kapcsolatos korábbi javaslatokat is. A „visszatérést az amerikai külpolitika uszályába”46 Amerika-barát nyilatkozatokkal, a nézeteltérések bizalmasan történő kezelésére vonatkozó ígéretekkel stb. is igyekeznek alátámasztani. A liberálisok komolyan hozzáláttak, hogy kidolgozzák és megvalósítsák a „kontinentális védelem”, az „Ausztrália-erőd” koncepciójának követelményeit. Modernizálják a légierőt és a hadiflottát, bővítik az ország nyugati partján fekvő Cockburn Sound-i komplex katonai bázist. Rendszeresebbé váltak a nyugati szövetségesekkel közösen rendezett hadgyakorlatok, és természetesen növelték az amerikai fegyvervásárlásokat. Hiába bizonyította az ellenzék a parlamentben a kormány általösszegyűjtötthivatalos adatok alapján, hogy a „szovjet fenyegetésről” festett kép hamis. 1976—77-ben az ausztrál katonai költségvetést 18%-kal, összesen 2,18 milliárd dollárra növelték. A kormány bejelentette, hogy az elkövetkező 5 évben 15 milliárdot költ haderejének fejlesztésére.46 A fegyveres erők fejlesztésének tervezését hosszabb távú elgondolásokra alapozzák. „Az Indiai-óceánon való szovjet flottatevékenység az a rögeszme, amely körül a Fraser-kormány egész külpolitikája és védelmi politikája forog”, mutatott rá a parlamentben az ellenzék vezetője. ,,.. . (A kormány) vissza akarja téríteni Ausztráliát mindenhez, ami szolgai, provinciális és esztelen volt a múltbeli liberális kormányok lejáratódott politikájában.”47 A jelek csakugyan arra vallanak, hogy Fraserék a „kommunista agressziótól való félelem” régi képletében a kínai tényezőt egyszerűen a Szovjetunióval helyettesítették. A miniszterelnök 1976-os tokiói, majd pekingi látogatása során is vádaskodó hangnemben nyilatkozott a Szovjetunióról, amellyel szemben Kínának, Japánnak, az Egyesült Államoknak és Ausztráliának szerinte „közös ázsiai érdekei” vannak. Az ausztrál kormány hidegháborús magatartása a Szovjetunióban, a szocialista kö4S
