Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya

zösség többi országában, de Ausztrália nyugati szövetségesei körében is visszatetszést keltett. Ezt Fraserék is belátták, és 1977-ben korábbi állásfoglalásaik mérséklésére törekedtek. Andrew Peacock külügyminiszter 1977. márciusi parlamenti nyilatkozatában már elhatárolta a kormányt a kínai külpolitikának a Szovjetunióval szemben történő támogatásától. Ausztrália üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az Indiai-óceánról Genfben megkezdődött konzultációkat is.

A Fraser-kormány nemzetközi kérdésekben — gyakran csupán taktikai okokból — kerüli a szembenállást az afroázsiai országokkal. Nem hajtott végre 180 fokos fordulatot a közel-keleti kérdés, az afrikai fajüldöző rezsimek, a Vietnamnak nyújtandó gazdasági segély ügyében és néhány más kérdésben, mindamellett a fejlődő országokkal való érdekközösség keresése elakadt. Az Amerikához való közeledés abban az időszakban, amikor az USA ázsiai szövetségesei is egyre függetlenebb külpolitikát folytatnak, fölveti a régi dilemmát: Ausztrália távolodik Ázsiától, attól, hogy szilárd, kollektív alapokra helyezze biztonságát és kölcsönösen előnyös, hosszú távú érdekeket szolgáló kapcsolatokat építsen ki saját régiójában. Emellett az Egyesült Államok és Ausztrália között meglevő kereskedelmi-gazdasági problémák (amerikai importkorlátozások, az amerikai multinacionálisok behatolása Ausztráliába) időről időre továbbra is kiéleződnek.

A régi liberális politikai vonal felélesztése nem oldhat meg semmit azok közül a problémák közül, amelyekkel Ausztráliának szembe kellett néznie. A vitathatatlan eredmények ellenére a Japánnal való kapcsolatok sem kiegyensúlyozottak: a japán üzleti körök ausztráliai tevékenysége távolról sem arányos az ausztrál tőke számára Japánban meglevő lehetőségekkel. A Közös Piaccal való viszony átfogó rendezése is még a jövő feladata. Továbbra is súlyos gond az országban a 6%-os munkanélküliség, a két számjegyű infláció, a nemzeti jövedelem stagnálása, a feldolgozó ipari ágazatok alacsony versenyképessége, technológiai elmaradottsága a tőkés versenytársakéhoz képest. Mindezek a problémák csak hangsúlyozzák Ausztráliának azt az elsőrendű érdekét, hogy diverzifikálja gazdasági és politikai kapcsolatait, kihasználja a szocialista országok irányában tett nyitás lehetőségeit. A jelenlegi ausztrál vezetőknek is be kell látniuk, hogy egyetlen ország sem játszhat konstruktív regionális szerepet a világban, ha szembehelyezkedik a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kapcsolatok alakulásának általános tendenciáival.

1 S. Vergerie: Un continent en devenir, PAustralie. Defense Nationale, 1977. április. 62— 63.1.

2 I. A. Hebegyev: Ausztrália külpolitikája (1939—1974). Nauka, Moszkva 1975. 7. 1. (oroszul)

3 G. Greenwood, N. Harper (szerk.): Australia in World Affairs 1966—1970. University of Columbia Press, Vancouver 1974. 109. és 147. 1.

i Vő. Lebegyev, 79.1. és T. R. Reese: Australia, New Zealand, and the United States. Oxford University Press, 1969. 280. és köv. 1.

£G. Greenwood cikkét a Foreign Affairs 1957. júliusi számából idézi Lebegyev, 119. 1.

6 R. Nixon: Az Egyesült Államok külpolitikája az 1970-es években. Üzenet a Kongresszushoz. KÜM Dók.

7 Vő. Greenwood, Harper: 51. és 70. 1.

49