Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Nyilas Józzsef: A nemzetközi erőviszonyok és a világgazdasági kapcsolatok a hetvenes években
kívánják, s érdekeik figyelembe vétele nélkül a kormányzat nem tud lényeges változásokat eszközölni az USA energetikai ágazatában. Annál kevésbé, mivel az USA olajmonopóliumai nemcsak a kőolaj kitermelés és -feldolgozás, -forgalmazás túlnyomó részét ellenőrzik, hanem a gáztermelés 3/4-ét, az uránérc és széntermelés felét, illetve 1/3-át is kezükben tartják.4 Az Egyesült Államokban és a többi fejlett tőkés országban máris megkezdődött a beruházási struktúra megfelelő módosítására, az új energiaforrások feltárására irányuló munka. A szakirodalom igen jelentős változásokat vár a közeljövőben nemcsak az egyes országok belső energetikai struktúrájában, hanem az ezekhez szükséges gépek és berendezések nemzetközi kereskedelmében is. Megélénkült a tőkekivitel a fejlődő országokba, különösen az NSZK és Japán növeli gyorsan részarányát a világ tőkekivitelében. A tőkekivitel az olajtermelő országok tőkeexportőrré válásával kétirányúvá lett, ha az utóbbiak tőkeexportja elmarad is a fejlett tőkés országokétól. E két országcsoporthoz tartozó országokban egyre több közös vállalatot alapítanak. A fejlett tőkés országok növekvő mértékben kötnek nyersanyag- és energiaellátásuk hosszú távú biztosítására kompenzációs ügyleteket. A fejlett tőkés országok beruházási struktúrája is tükrözi az ellátásbiztonsági prioritások előtérbe kerülését. Erre már az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 1976-os jelentése is rámutat.10 Az 1974—75-ös tőkés világgazdasági válság és az ún. „árrobbanás” nyomán az Egyesült Államoknak az új és főleg a még újabb erőviszony-tényezőket kihasználva sikerült megerősítenie pozícióit a többi fejlett tőkés országgal és a fejlődő országokkal szemben. Az Egyesült Államok a nemzetközi pénzügyek területén is újabb nagy lehetőségeket kapott a legtöbb fejlett tőkés ország gazdaságának befolyásolására. 1976-ban a tőkés országok együttes monetáris tartaléka (arany, SDR-devizák, valamint a Nemzetközi Valuta Alapnál fennálló hitelfelvételi pozíció) 239 milliárd, míg a tágabb értelemben vett rövid lejáratú europiaci hitelvolumen 500 milliárd dollárt tett ki, ami a hivatalos monetáris készletek kétszerese. Ez új helyzet, amelynek lényege, hogy egy-egy valuta sorsa kikerült a valutáért felelős központi bank ellenőrzési köréből s nem gyakorol valóságos ellenőrzést a Nemzetközi Valuta Alap sem. így az egész tőkés monetáris rendszer a magánbankok hitelnyújtásaitól (europiac) és az erősebb valutájú országok által nyújtott kölcsönöktől függ. Mivel mindkét területen az Egyesült Államok befolyása a legnagyobb, a különböző országok valutáris helyzete és az egész tőkés monetáris rendszer is nagymértékben az amerikai kormánytól és a nemzetközi hitelpiacok egyik fő ellátóitól, az amerikai bankoktól függ. Ugyanakkor — mint szó volt róla — a transznacionális monopóliumok kétharmada is az amerikai uralom és terjeszkedés céljait szolgálja. Az Egyesült Államok mellett a fejlett tőkés országok között az utóbbi években egyértelműen az NSZK került az élre, különösen Nyugat-Európában, ahol gazdasági vezető szerepe mellé mindinkább megszerzi a politikai vezető szerepet is. Ezek a fejlemények végső soron az USA vezető szerepét erősítik a tőkés világban, az „atlantiz- must” Európában. De számunkra és a fejlődő világ számára a probléma politikai jelentőségén kívül van e változásoknak nagy fontosságú gazdasági vonatkozása is: azoknak a tőkés erőknek a megerősödését jelentik, amelyek az ún. kemény vonalat képviselik 99
