Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
elvben foglalt rendelkezésre, amely szerint az államok nemzetközi felelősséggel tartoznak az általuk folytatott távérzékelési tevékenységért.27 Annál kevésbé indokolt viszont az a nagy ellenkezés, amelyet a szocialista és a fejlődő országok által követelt elv rögzítése váltott ki. Az albizottságban képviselt nyugati országok legtöbbje tiltakozott ugyanis annak kimondása ellen, hogy a földi természeti kincsek távérzékelése során tiszteletben kell tartani az államok és népek teljes és állandó szuverenitását természeti kincseik felett. Ezt az elvet az ENSZ Közgyűlése már 1952-ben 626 (VII). számú határozatában kifejezésre juttatta, azóta több határozat megismételte, sőt, az emberi jogok mindkét egyezségokmánya is kötelező erővel rögzítette 1. cikkében azt a tételt, amely szerint „minden nép . .. szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival”. A nyugati országok képviselői azzal az indoklással utasították el a javaslatot, amely a természeti kincsek feletti szuverenitást kívánta a távérzékelés során alkalmazandó elvek sorába beiktatni, hogy a távérzékelés ezt a szuverenitást nem érintheti. Ám ha a távérzékelésnek az esetek nagy részében az a célja, hogy valamely állam területén levő természeti kincsekre vonatkozó adatokat tárjon fel és juttasson más államok rendelkezésére, akkor elképzelhető, hogy az információk birtokába jutott idegen állam bizonyos gazdasági intézkedésekkel csorbíthatja az érintett állam szuverenitását a természeti kincsek tekintetében. Ezért indokoltnak látszik a szóban forgó elvet a táv- érzékelésre irányadó elvek sorába beiktatni, ami egyelőre csak feltételesen történhetett meg, minthogy az említett elv tekintetében a szükséges konszenzust eddig nem siketült kialakítani. A fentiekben csak röviden vázoltuk azokat a jogi szabályozásra váró legsürgetőbb gyakorlati problémákat, amelyek a világűr békés célú kutatásával és hasznosításával kapcsolatban felmerülnek. Számítani lehet arra, hogy a jövőben újabb problémák kerülnek napirendre, amelyek közül az egyik legfontosabb kétségkívül a napenergia felhasználásával kapcsolatos. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy a technikai fejlődés a nemzetközi jog terén is erősen érezteti hatását, és a nemzetközi jog művelőitől is megköveteli, hogy ismereteiket egyre újabb és újabb problémák megoldására használják fel. 1 1 Mint ismeretes, a parti tengerről és a csatlakozó övezetről szóló 1958. évi genfi egyezménybe nem sikerült világos rendelkezést beiktatni a parti tenger kiterjedésére vonatkozólag, minthogy egyik javaslat sem kapta meg a kétharmados többséget. Mégis, az öböl fogalmát meghatározó 7. cikk, úgyszintén a csatlakozó övezetről szóló 24. cikk rendelkezéseiből közvetve következtetni lehet arra, hogy az egyezmény 12 mérföldnél szélesebb parti tengerhez való igényt nem kívánt elismerni. 2 Lásd a konferencia 331., 319., 249., 165., 121., 281., 237., 223. és 229. számú okmányait. A geostacio- nárius pályát az alatta fekvő állam természeti kincsének tekintő álláspontot különösen az ecuadori okmány (229. sz.) hangsúlyozza. 3 Lásd a konferencia 266. sz. okmányát. 4 Lásd a 326. sz. dokumentumot. 8 Lásd különösen a kolumbiai megfigyelő és a kenyai delegátus felszólalását (U.N. Doc. A/AC. 105/C. 2/SR. 277 és A/AC. 105/C. 2/SR. 280.). 70
