Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
kében állónak tekintették és tekintik a távérzékelés sokirányú felhasználását. Kétségtelen, hogy a távérzékelés előzetes engedélyhez való kötése akadályozná ezt a tevékenységet, amely többek között egyes nagy természeti csapások következményeinek kellő időben való elhárítását vagy csökkentését is szolgálja. Emellett nyilván nagy technikai nehézségekbe is ütköznék a távérzékelő műholdak berendezéseinek működtetését, illetve be- vagy kikapcsolását az országhatárokhoz igazítani. Az sem kétséges, hogy a távérzékelés eltiltása olyan jogszabályt követelne meg, amelynek tiszteletben tartását a jelenlegi technikai eszközökkel lehetetlen ellenőrizni. Ilyen jogszabály létrehozása pedig nem szolgálja az államok békés egymás mellett élését, hanem inkább a nemzetközi kapcsolatok megzavarására alkalmas. Amit viszont már ma is nemzetközi jogszabállyal lehetne és kellene rendezni, az a nyert adatok felhasználása. Itt két nézet áll szemben egymással. Az egyik, amelynek fő védelmezője az Egyesült Államok, mindenki számára lehetővé kívánja tenni a nyert adatok megszerzését, éspedig tekintet nélkül arra, hogy valamely állam, illetve fizikai vagy jogi személy kíván-e azokhoz hozzájutni. Kézenfekvő annak a veszélye, hogy az adatok megszerzésének mindenfajta korlátozás nélküli szabaddá tétele a nagy tőkés monopóliumok számára lehetővé tenné, hogy különböző előnyökhöz juthassanak egyes államok rovására. A másik felfogás ezzel szemben az adatok továbbadását korlátozni kívánja, és azt az érintett állam hozzájárulásától tenné függővé. Ilyen értelmű rendelkezést tartalmaz többek között a közös francia—szovjet munkaokmány,21 valamint a benyújtott brazil javaslat.“ Nézetünk szerint ez a tilalom indokolt annyiban, amennyiben a fizikai és jogi személyek számára történő adatközlésre vonatkozik. Ám ha minden államot jogosultnak tekintünk távérzékelés folytatására, nehéz lenne megindokolni, miért kellene tiltani, hogy egyik állam a másik rendelkezésére bocsásson adatokat. Feltétlenül helyesnek látszik az a francia—szovjet okmányban rögzített tétel, hogy a távérzékelés tárgyául szolgált állam részére a területéről nyert adatokat kölcsönösen elfogadható feltételek mellett rendelkezésre kell bocsátani. Az űrjogi albizottság által ideiglenesen kidolgozott, de még a bizottságon belül is vitatott szöveg szerint ennek az államnak az adatok megszerzésére bizonyos elsőbbséget kell biztosítani.26 Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a távérzékelés végzéséhez az érintett állam hozzájárulására nincs szükség, és különösen, ha azt is elfogadjuk, hogy a távérzékelő állam a nyert adatokat, illetve információkat más államoknak is továbbadhatja, felmerül természetesen az információk felhasználásának a kérdése, ami súlyosan érintheti azt az államot, amelynek területére az adatok vonatkoznak. Az űrjogi albizottság 1977. évi ülésszakán ideiglenesen megszövegezett VIII. számú elv többek között arra való hivatkozással, hogy a távérzékelés végzésénél is figyelemmel kell lenni a nemzetközi jog szabályaira, helyesen állapítja meg, hogy az államok nem jogosultak a nyert információt más államok „törvényes jogainak és érdekeinek sérelmére” felhasználni. A tétel nyilván magától értetődik, és a nemzetközi jog általánosan elfogadott alapelveiből is kövekkezik, de mindenképpen egyet kell érteni kifejezett rögzítésével. Ugyanez vonatkozik a X. 69
